Babits est a Mozdulatművészeti Társulattal. Eltáncolt versek.

Ha eljátszunk a szavakkal, a gyógy tőből, kaphatunk gyógyírt, gyógyászt, gyógyszert, több másik mellett. Kimondjuk az azonos tőhöz kapcsolt különböző toldalékokat, és megjelenik bennünk egy kép, és a hozzá kapcsolódó érzelem is. Ez a magyar nyelv különlegessége.

A magyar nyelv Fenyves Márk, a társulat egyik vezetője szavait idézve tömény érzelem, formázott alapokra öntve. Hasonlít az emberi DNS felépítéséhez. Szigorú alapkövek, melyek variációi új értelmet nyernek, új információt hordoznak az őket ki-be kapcsoló hatások nyomán. 

Bevallom, nem nagyon érintett meg eddig Babits költészete. Számomra a klasszikus versforma úgy fogja az érzelmeket keretbe, mint a szenvedélyt a nevelés. A merev szerkezetről néha azelőtt pattan vissza a kialakuló érzelem, mielőtt célba érne. Bár Babits szívesen használta formabontó módon a verslábakat. Természetesen a hexameter nem mindenkinél akadály, hiszen különböző módon érzékeljük a világot. Ez is egy eszköz arra, hogy rést üssön egy érzékelési vagy érzelmi páncélon. A hexameter egy forma, ahol a ritmus rezonál a gondolattal ami létrehozta. Viszi előre, mint a kisvonat. Ha ennél a hasonlatnál maradunk, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadása a vonatról madárszárnyakra helyezi át a vers hullámait. Csorba Károly meg is örökítette ezt a befogadási dimenzióváltást a lenti fényképen. Az érzékelés így nem marad az összeszedettség keretein belül, hanem az ideálishoz, a szétszóródás élményéhez közelítőt hoz létre. Talán első pillanatban furcsa ötletnek tűnik verssel összekapcsolni a mozdulatot, és nem is menne minden műfaj esetén. A mozdulatművészet azonban egy természetes mozgásforma, nem merev szabályok, koreográfia által meghatározott keret. Amikor a hangra, a szóra elindul az erre teremtett szabad mozdulat, ez, mint egy vektor, továbbítja az érzelmet, az asszociációt a befogadó felé anélkül, hogy konkrét képet vetítene elő. Nem eljátssza, illusztrálja a hangot, a szót, nem kopogtat be és kér bebocsátást az elmébe, hanem új dimenziót ad neki. A szabad érzékelés dimenzióját. Ahol a versforma pontozna, megálljt parancsolna, a mozdulat továbbvisz. Aktív megélés élményét adja, a passzív szemlélődés és egy később kialakuló idea helyett. Közönségként együtt élünk, lélegzünk a művésszel, mert mindez a pillanat tört része alatt zajlik le.

A metrumba rendezett vers érzelmek áradása a lélegzetvételek között. A mozdulat pedig lehetővé teszi a diffúz befogadást, testi élménnyé változtatva a verset. Ami mindenkinél mást indít el. Lehet szeretni, sírni, (Két nővér), megélni a halálfélelem lebomlását, (Fekete ország) a megrekedés oldódását, újrajátszani a csontokban rögzült mítoszt (Danaidák) és megérkezni a Miatyánkkal.