Nézd, ha Isten elnézte azt a sok szart Hitlernek, gondolod, nekem nem nézi el ezt az egy gyrost?

Mondhatnánk, hogy pongyola felfogás, önigazolás, de amiről a kislány beszél, nem más, mint az abszolút igazságok változása, relatívvá válása az emberi tudat evolúciója során. Az apja lelkész, és szerintem jó lehet a családjukban.

Néha érzi magát az ember olyan helyzetben, mintha környezete nem hallaná, látná, értené, amit mond, bár ugyanarról beszélgetünk. Esetleg egy kapcsolatban, munkahelyen az információk nem mennek át, a kommunikáció lehetetlen, egymás érv és eszközrendszerei érthetetlenek. A problémára nagyon jó választ ad a spiráldinamika elve, amely az emberi elme, tudat evolúciós lépéseit foglalja színek sémájába. Az emberi értékrendek és világnézetek nyolcszintű fejlődéselméleti modellje, mely leírja, hogy az evolúció miként nyilvánul meg az egyén személyes életében, a társadalom, a közösség szintjén, mi motiválja a viselkedést az egyes szinteken. Hozzájárul ahhoz, hogy úgy kezeljük a konfliktusainkat, hogy közben tiszteletben tartjuk a résztvevők eltérő emberi természetét.

Ezt a rendszer egy színes spirálként modellezte, mely több tudati, életviteli szintet határoz meg. Ezeket történelmi korokhoz, struktúrákhoz is lehet kötni, érdekes, hogy a Földön most is majd mindegyik egyidőben jelen van. A rendszert más néven memetikának nevezik, és lényege az értékrendből fakadó világnézet. Fontos, hogy ez a sorrend nem jelent értéksorrendet.

 Az első, a bézs, az önfenntartás szintje. Amikor csak a szükségletek számítanak, a túlélés. Mondjuk egy természeti katasztrófa után, vagy egy hajléktalan életében. Bármelyikünk, egy komoly betegség közben. A következő a lila, a törzsi társadalmak rendszere, ahol áldozunk az isteneknek, féljük az ősök szellemét, és nincs egyéni külön érdek. Mágia, amulettek. A túlélés kulcsa a család, a horda. Ezután jön a piros, ahol a pozíciót harccal szerzem meg, a túlélés eszköze az önérvényesítés. A hódító háborúk ideje. Ahol az ellenséget megölöm, a feleségét megerőszakolom, hogy kódoljam a génjeimet és a félelmet. Pozitív vetülete az úttörés, a kalandvágy. A pirosat a kék követi, ahol a jó és a rossz abszolút fogalom, a morált diktálják, az istent félik, nem szeretik. Ahol jelenteni kell, fentről osztják a dicséretet és a szidást. Egy Felső Hatalom uralja és irányítja a létet (Isten, a vezetőség, az iskola stb.) Stabilitás, rend, engedelmesség, értelmes lét. Alá-fölérendeltség, szabályok, szerepek, konformizmus. Ez pl. a diktatórikus rendszerek struktúrája, ahol szüleink, és iskolás korunkban még a mi generációnk is szocializálódott. A mai japán társadalom mintája. A nagyvállalatok ideje, ami épp kezd felbomlani. Pozitív családi része a családi szigorú ünnepek, hagyományok sora. Ezt váltja a napjaink gazdasági életében szintén jelen lévő narancs, ahol a jelszó: mindent elérsz, amit akarsz, a központ az egyén, a lehetőségek korlátlanok. Stratégiázás, kreativitás, törtetés az anyagi érdekek mentén. Családban a rivalizálás, versengés, jó cuccok, tele frigó, plazma tv. Profit. Tudományos-racionális-ateista világnézet. Ennek elutasításából alakult ki a zöld mozgalmak már a Föld érdekeit és egymás boldogságát is figyelembe vevő szintje. Ez az a lépcső, ahol a hierarchia szerepét átveszi a kollektív érdek, tehát azért dolgozom, hogy mindenkinek jó legyen ez a környezetemben. Új elem, elég lényeges elem az önismeret. Megosztás, empátia, szeretet, harmónia, humanizmus. A legtöbb európai demokrácia „zöldül”. Munka szintjén a „tanuló” közösség, ahol már nincs szigorú hierarchia. Családban az egyéni érdekek tisztelete, függetlenség. (Véleményem szerint ez itt elég ritka. Talán a családi kapcsolatainkban éljük leginkább az archaikusabb, kék-piros formákat). Tudományban a kvantumfizika. Majd a sárga, az áramlás szintje, ahová az ember akkor ér, ha az ezalatt lévő szinteket integrálta magába. Kedvenc idézetem erre, barátnőmtől: a tízparancsolat annak kell, aki nem tudja magától. Mi jellemző itt? Függetlenség, magas önértékelés, rugalmasság, rendszerközti gondolkodás. A folyamatos változása a norma. Illeszkedem a rendszerhez, nem uralom. Holisztika. Akik a káoszban értelmes rendszert látnak.  A félelemnek itt már nincsen rendszerirányító szerepe. Elfogadom az összes szint létjogosultságét a rendszerben. Fő cél a nem ártás, a szinergia. És az utolsó szintet nem mesélem el, nézzétek meg a fenti filmet.

Mi a feladat? Létünk egyes elemeit néha külön szinten éljük. Mindenkiben van egy domináns szín, de egyvelegek vagyunk. Ez jó is lehet, rossz is. Kedves dolog, amikor egy narancs manager könnyes szemmel őrzi a családi hagyományokat kék szinten, mert ez a szeretet forrása, de apja előhívja belőle két perc alatt az ordítozós pirosat. De az is lehet, hogy párkapcsolatunk, a kék (jó-rossz, szabad-nem-szabad) szintjén van, vagy esetleg lejjebb, a piros, félelem, agresszió spirálkörében, közben dolgozunk egy piros nagy multinál, vagy narancs brókerek vagyunk, de szabadidőnkben meditációs tanfolyamokra járunk, és a szemetet szelektíven gyűjtjük. Vagy gondoljunk arra, miért nem igazán sikeres a lila törzsi kultúrából jövő kis cigánygyerek integrációja egy narancsszínű, de akár kék oktatásba? Vagy a párkapcsolatok miért abszolút igazságokra és félelemre, miért nem kölcsönös jólétre (jól-létre) épülnek? Egyszerűen, nem azért vagyok vele, mert félek tőle, vagy mert templomban esküdtünk, hanem mert jól működünk együtt, vagy egységet alkotunk. Az is természetes, hogy nem feltétlenül a lét minden szintjén. Itt lesz a legnehezebb túljutni az abszolút kategóriákon. Mi a jellemző? Esetleg együtt élhetünk valakivel, aki kreatív és zöld a társadalomban, de a családi mintát kék szülei beleégették, és ezekről a kérdésekről csak ebben a rendszerben tud beszélgetni. Mondjuk ökológus, de otthon csattan a pofon az egyes miatt. Ennek olyan variációja is létezik, hogy narancsok vagyunk együtt, de egyikünk továbblép, és a másik ijedtében lenyúl a piros (erőszakos) mintákhoz, csak mert nem érti a másikat, és ez a védekezési módszere. Nem értem, ezért támadom. A színek egyes életszakaszokkal is párosíthatók. A problémák megoldása jellemző arra, hogy melyik életszakaszban érte az embert sérülés.

A piros szint megfelelője az óvodáskor. A kéké a kisiskolás, a narancs 12 felett kezdődik. És ezek fölött a klasszikus lélektan nem kategorizált…..

 A korai zöld, társadalmak megváltására törekvő embereket gyakran lelőtték. Miért? Mert a piros szintű, vagy kék szintű társadalom egyszerűen nem fogta a jelrendszerét. Állt a fazon, beszélt a szeretetről, nem értettek belőle egy kukkot sem, valaki ideges lett, beugrott, hogy apukája, ha ideges volt, mindig jól eldöngette, és egyszerűen lelőtte az illetőt. Felfelé nem tudunk kommunikálni, lefelé igen. Ezért azt már értették, amikor mártírrá vált.

 Persze ez a rendszer, mint minden „tipizálás”, sémákon alakul. Nem is ez az érdekes benne, és nem is abszolút igazság, csak egy szamárvezető, hogy segítségével meg tudjuk határozni, problémáink hol gyökereznek, és ezeket miként lehet oldani. Pl. egy megfelelő homeopátiás alkati szer oldani tudja a kisóvódás korban kódolt félelmet, és ettől az önmegvalósítás szintjén vagy a párkapcsolatban feljebb tudunk lépni. Vagy egy Hellinger családállítás rendet rak a családból örökölt mintákban (ez ebben a háborús övezetben, ahol lakunk, rendkívül fontos, minden család cipel veszteséget) és merünk dinamikát vinni az életünkbe. Először a rendszer segít felfelé, aztán ez a folyamat egyre tudatosabbá válik. Egyéni szinten ez annyit is jelent, hogy konfliktushelyzetekben merjünk lépni, mert a rendszer akkor mozdul, ha űr keletkezik. Ezért a fejlődés kulcsa az egyéni problémák megoldása, és minden út egyedi is.

 És végül a dimenzióváltás. Lehet, hogy az a titka, hogy a személyes emberi fejlődés és a közös, kulturális értékeink fejlődése között szoros kapcsolat áll fenn. Ha személyes dimenziónkat sikerül minden szinten feljebb vinni, mondjuk emberi kapcsolatainkat, munkánkat zöld, vagy sárga szintre, logikus, hogy a világ is megérzi, nem? (Hangsúlyoznám, hogy zöld szinten élni nem azt jelenti hogy sárkunyhóban lakunk és magokat eszünk, hanem tudatosságot és haladást)

 Mit csináljunk 2012-ben? Let’s go with the flow……