okt
27

A mérhetetlen mennyiségekkel addig van bajban az ember, amíg nem képezik a tudat részét.  Teljesen elfogadjuk az egyébként mérhetetlen stressz létét, (vagy láttál már egy vödör stresszt?)  a metrikus rendszerben csak szívecskés smsekben, vagy telesírt zsepikben mérhető szerelem is életünk része. De vegyük akár a fáradtságot. Mi a fáradtság mértékegysége? A szubjektív érzeteink. De azt senki nem tagadja, hogy ezek a mérhetetlen (legalábbis köznapi mérőeszközökkel) fogalmak fizikai hatást váltanak ki belőlünk. Ha belép a szobába a PASI, vagy a NŐ, akkor is felgyorsul a szívverésünk, kipirul az arcunk, és melegség önt el, ha rá sem nézünk.

Érdekes az is, hogy épültek be ezek a fogalmak a magyar nyelvbe. Mit jelent az, hogy padlón vagyok? Nem mást, mint hogy a fáradtságtól lecsökkent az energiaszintem. A szerelem rezgésére a még sokkal kifejezőbb „egy húron pendülünk” kifejezést használjuk, vagy ha szleng, akkor a „bejön nekem”, ugyanilyen érdekes. Bejön nekem, azaz az energiája hat az én rendszeremre.

Szent Ágoston mondta, hogy nincsenek csodák, csak nem megfelelő tudományos magyarázatok egyes jelenségekre.

Minden kornak megvan a maga problémája, ami a tudat fejlődésével, és az ezzel járó felfedezésekkel okafogyottá válik. Régen, amikor nem tudták, miért nem esik be a Föld az űrbe, úgy gondolták, egy nagy teknősbéka tartja a hátán. És ez akkoriban, a tudat akkori szintjén egy tudományos paradigma volt. A paradigmaváltást mindig az okozza, hogy meginog a bizalom a paradigmában, például mit eszik a teknős, vagy egyedül viszi a hátán a Földet, esetleg a haverja néha besegít? -  és ez további magyarázatok igényét vetíti elő. Ha elég sok ember igénye a változás, ( ez a biciklis felvonulások nevéből ismert kritikus tömeg) vagy elég sok ember nem elégedett a paradigmával, olyankor korszakváltás történik. Pl. megmagyarázzák, mitől esik le az alma a fáról. A következő generációk számára ez már alapigazságként, a tudat részeként rögzül.

Egyik kedvenc könyvem, Jókaitól a Fekete gyémántok. Főhőse, Berend Iván, a villamos világítást mutatta be a pesti úri közönségnek. Akkoriban az elektromosság használata előtti tudati váltás volt időszerű. Ha Berend Iván egy  TV-vel villogott volna a pesti úri közönség előtt, valószínűleg zárt intézetbe kerül. 100 évvel később ez a találmány életünk része, anélkül hogy értenénk, hogy működik. Persze, tanultuk, de ki emlékszik rá?

Manapság a homeopátia megosztja az embereket. Aki használja, szereti. Általában empirikus alapon, de én például a véres marhahúst, a lapos tévét  is empirikus (tapasztalati) alapon kedvelem. A másik csoport nem használja, és megpróbálja tudományos alapon kritizálni gyakran úgy, hogy nem azt a tudományos paradigmát használja, ami a homeopátia működését egyértelművé teszi.  Azaz még előtte áll a tudati kvantumugrás. Ez nagyon leegyszerűsítve nem más lenne, mint hogy elfogadja, hogy az anyag összesűrűsödött energia. Más elfogadni ezt a tényt alapigazságként és ismerni absztrakt tudományos feltételezésként. A  felfedezés a múlt század eleje óta létező tudományos tény, Nobel-díjak sorát hozta, csak még nincs a köztudatban. Nehéz befogadni, mert érzékszerveink, műszereink mást látnak. Ez lesz az a paradigma, ami a következő évszázadokban meghatározza majd a gondolkodást, de az egyik legnehezebb tudati ugrás is lesz az emberiség számára. Nem lennék meglepve, ha a probléma, ami ezt a tudatugrást sietteti, pont a gyógyítás kapcsán merülne fel az emberekben.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://homeomami.blog.hu/api/trackback/id/tr633333643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egeszség (1) egészség (29) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopátia (48) homeopatia (2) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása