okt
17

Délután az iskolák előtt beindul a menetrend szerinti anyajáratok sokasága. Cipelik a gyerekeket edzésre, különórára, gyakran többet is egyszerre. Az anyaság szerepe a hétköznapokban amellett, hogy a világ egyik legteljesebb szeretetélménye, a mostani társadalmi sajátosságok és a hagyományos szerepek lazulása miatt néha frusztráló is lehet. Ennek oka elsősorban az, hogy bármennyire felelősségteljes, nehéz, és rengeteg időt kívánó tevékenység (még egy főállású anyának is), ritka érte az elismerés. Pedig ez egy kemény munka, amiért az ember nem kap fizetést sem. A gyereklogisztika megszervezése szerintem felér egy éves vállalati büdzsé elkészítésének nehézségével, és ezt tapasztalatból mondom.    

Nézzük, egy átlag kétgyerekes, kisiskolás gyerekeket gardírozó anya elfoglalt férj mellett mennyi időt tölt csak a gyerekekkel naponta (a takarítás-mosás-vasalás-bevásárlás nincs benne)!

Reggeli készülődés az iskolába, ébresztés, reggeli és uzsonnakészítés, vitaminok, táskapakolás, iskolába szállítás (ha közel van): 2 óra. Ha esetleg utána dolgozni indulsz, számolj még rá fél órát. Ha nem, akkor sem baj, ha Te is felöltözöl, főleg, ha bemégy az iskolába, nemcsak kidobod a gyereket. Ez a TALÁLKOZÁS a tanárral, hasznos, ha nem csövesnek nézel ki. ( Én már csúsztam árokba autóval havas úton télen úgy, hogy felül kabát, (mert az látszik) alul pizsamanadrág és papucs volt rajtam, mezítláb)

Stresszfaktorok: mit kell vinni ma az iskolába, különórára, tisztasági csomagba, gyümölcsnapra, mire kell borítékban kiszámolva pénzt küldeni, késés, utolsó pillanatban kiderülő felmérő vagy leckehiány, tornacucc, hangszer, kotta, forgalom, mobiltelefon, télen a sapka és a kesztyű, kiskamasz lányoknál az ellenőrzés, hogy ne egy kismajmot vigyünk magunkkal, hólapátolás, kokárdakeresés..

Délutáni különórák, ha mondjuk, járnak zenét tanulni és sportolni, és még nem engedjük őket egyedül közlekedni, iskolába menés a gyerekért, beszerzések (füzet, hegedűhúr, ajándék a tanító néni névnapjára, stb.): 3 óra

Stresszfaktorok: a különórák idejének beosztása úgy, hogy maradjon idő tanulni, a két gyerek egyszerre ne legyen két helyen, vagy ha igen, az egyik óráról érjünk át a másikra még hóesésben is. Az első hetekben a zenetanárok szobájában pankráció zajlik az időpontokért.

Otthoni leckeellenőrzés, gyakorlás, tablókészítés, last minute levélpréselés (ugye mindenki vasalt már levelet reggel 6.30-kor?), fürdés, napi élmények meghallgatása (ez a jó rész), szerelmes levelek elolvasása, üzenő és ellenőrző aláírás, tiszta ruha másnapra: 3 óra. Túléléshez fontos, hogy sok egyforma színű zokni legyen otthon!

Este bebújás valamelyik mellé, mert bánata van, vagy megverték, kiközösítették, szerelmes, dühös, tanácstalan stb., fél óra (ha nem alszol el)

Adjuk össze: ez úgy átlagban 8-9 óra naponta, úgy, hogy a gyerekek elvileg iskolába járnak, és nincsenek otthon. Persze megoldjuk, mert- mint ezt egy taxisofőr megfogalmazta nekem egyszer -a nők ugyan szar sofőrök, de szuper diszpécserek, mert olyan az agyuk, hogy több dologra is tudnak figyelni egyszerre, közben azért elvégezzük a főzés, rendrakás, bevásárlás nagy részét is, mert remekül lehet leckét kikérdezni, míg sül a csirke és bevásárolni szolfézsóra alatt. Mindenki tervez íróasztalt a gyerek szobájába, aztán rájön, hogy a konyhája kicsi.

Ritka az olyan anya, aki megengedheti magának, hogy ne dolgozzon, tehát a feladatok mellett, főleg, ha nincs mozgósítható nagyszülő, még egy pénzkereső munkát is el kell végezni, ahol nincsenek tekintettel arra, hogy a gyerek végighányta az éjszakát, és férfimércével mérik a teljesítményt. Ezért általában az egyéb feladatok átcsúsznak a hajnali és a késő esti órákba. Most már legalább napi 14-16 óránál tartunk. És közben a család rád támaszkodik érzelmileg. A gyerekek, a férj, amikor hazajön este, mindenki mosolyra vágyik, és mindenkinek Te főzöd a kamillateát, ha megfázott. (magadnak is).

Ugye ez lehetetlen? Pedig a nők többségének ez a napi valósága 30 és 45 év között. 

Legközelebb a lelki vetülettel foglalkozunk…..


A bejegyzés trackback címe:

https://homeomami.blog.hu/api/trackback/id/tr764853509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeeka · http://lmv.hu/tudatostulfogyaszto 2012.10.30. 22:46:53

jaj, pont ezt érzem, pedig nekem még icipici a gyerekem, másfél éves. és irigykedem azokra, akiknek nem kell a gyes mellett dolgozni - pedig nekik se olyan könnyű.

Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egeszség (1) egészség (29) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopátia (48) homeopatia (2) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása