Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
feb
06

dream.jpgRégóta szeretnék írni erről a témáról, de az anyaggyűjtés a statisztikához meglehetősen nehézkes. Ha egy ismerős férfitól érdeklődöm, hogy vajon mi lenne az átlagos igénye a szeretkezésre, akkor vagy azt hiszi, hogy valamiképpen a megoldást is rejti a kérdésem és zavarba jön, vagy az álmaiban élő szupermacsó számait mondja (napi 10), vagy elüti a kérdést, mondjuk egy frappáns – arra gondolsz, ha egyedül élnék? – felkiáltással. Azért néha sikerül normális választ is kapni, főleg, ha elmondom, mihez is kell az adat. Arra jutottam, hogy egy középkorú, negyvenes, jó karban lévő pasi jól érzi magát, ha havi 10 ilyen alkalom adódik, random időbeli eloszlásban. :-)

Természetesen tudom, hogy ahány ember, annyi vérmérséklet, de a szám talán közelítésnek megfelel.Többen mondták. Ha a nőket kérdezed, akkor gyakori válasz az égnek emelt szempár, és az, hogy inkább arra vágynak, hogy egy romantikus, csókolózós estét töltsenek el valakivel. Ami lefordítva annyit jelent, hogy a házasságban a nők gyakran a szex minőségével, és nem a mennyiségével elégedetlenek. Hogy egy szám mennyire mást jelenthet két embernek, arról az Annie Hall című film jut eszembe, az a rész, amikor a terapeuta megkérdezi a párt, hányszor szexelnek hetente. Alvy válasza: szinte soha, talán ha háromszor hetente!  Annie-é: állandóan. Tán még háromszor is egy héten!

Általánosságban az emberek a munka, a tinédzser korú fülelő gyerekek, a fáradtság és főleg időhiány miatt nem annyiszor szeretkeznek, ahányszor kedvük lenne hozzá. Ha tegyük fel valaki a késő délutáni órákat kedveli, mondjuk 4-5 óra között, akkor erre átlagosan maximum 4-5 alkalma adódik évente, ha egyedül van a partnerével, és éppen senki sem dolgozik.

Nézzük ehhez a hivatalos statisztikákat. Egy házasság akkor nevezhető szexmentesnek, ha évente kevesebb, mint 10 alkalom adódik az együttlétre. Hihetetlen, de ezt a statisztikát a wikipédián találtam, sexless marriage címszó alatt! Ebbe a kategóriába a házasságok több mint 20 százaléka esik!

Régebben írtam már arról, hogy a negyvenes nők hormonális egyensúlya olyan, mint a tizenéves kamaszlányoké, lehet, hogy ez a szex minőségi szempontjait is megváltoztatja. (csak arra vágyom, hogy valaki a kezemet fogja egész este!) És ezt a legtöbben nem kommunikálják, inkább azt hiszik, velük van a baj. OK, öregszem, nincs már kedvem annyira, mint régen – mondják maguknak, pedig a legtöbb estben csak a forgatókönyv igényelne némi változtatást. Hihetetlen, milyen kevesen merik ezt megfogalmazni! Jönnek a kifogások, és a partner, aki hasonlóan nyíltan áll a dologhoz, nem arra a következtetésre jut, hogy lehet, hogy kicsit több érintést, törődést igényelne a másik, hanem arra, hogy – már nem kellek neki, nem kíván! Ehhez hozzáadunk egy kis eltérő munkaidőt, bioritmust, nem elég nagy lakást, feszültséget, némi hormonok okozta fizikai változást és az öregedéstől való páni félelmet – és a szexmentes házasság már itt is van!

Pedig a rendszeres szexnek számos pozitív hatása ismert, főleg ebben az időszakban, amikor férfiak-nők egyaránt a hullámvasutazó hormonjaiktól szenvednek.

Csökkenti a hőhullámokat. Az ösztrogénszint csökkenése miatt az agy által termelt, vérben keringő ópiátok mennyisége csökken, a noradrenaliné nő, és a magas noradrenalin felelős a hőhullámokért. Ha mozgással vagy szeretkezéssel növeljük az ópiátok mennyiségét, a folyamat megfordul.

Növeli a kötődést. Szex után megnő a kötődéshormonhormon – oxitocin – szintje, másnap rózsaszínebb a világ, és az érintésre, ölelésre való igény is nő.

Hosszabb élet – azoknak a férfiaknak, akiknek legalább kétszer van egy héten orgazmusa, csökken a stresszhormonszintje, és 50%-kal kevesebb az esélye a hirtelen halálra.

Nem kell botox, mert a szex miatt a hormonszint is normális, így nem veszít kollagént és zsírszövetet az arcbőr.

A szerelem erősíti a kognitív funkciókat. Gyorsabban oldjuk meg a problémákat és növeli a kreativitást is.

Csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kockázatát, és a vérnyomást – hiszen a szex bizonyos szempontból egy kellemes kardio edzés.

Fájdalomcsillapító hatású. Az orgazmus alatt olyan ingerületátvivő anyagok szabadulnak fel, melyek erősen fájdalomcsillapító hatásúak. Tehát a ma ne, mert fáj a fejem mondat duplán rossz döntés.

Erősebb az immunrendszer – nő az IgA, az egyik immunfehérje szintje.

És végül – a rendszeres szex a prosztatarák kockázatát is csökkenti.Nem magyarázom el, miért. :-)

És az Annie Hall magyarul:

https://www.youtube.com/watch?v=E45g32FaHR8


A bejegyzés trackback címe:

https://homeomami.blog.hu/api/trackback/id/tr605801659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egeszség (1) egészség (29) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopatia (2) homeopátia (48) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása