dec
03

Ez most nem a női szépségideálról szól, hanem igazi tehenekről. Akik homeopátiával gyógyulnak és aromaolajakkal álmodnak.

Franciaországban voltam egy állattenyésztő biofarmon.  Szektás ismeretterjesztő könyvecskékben vannak ilyen állatok, a mennyország illusztrációjaként. Foltos, tiszta tehén, hófehér kecske, szénaillat… Amikor beléptünk az istállóba, felbolydultak.

-    Idegenek vagytok, ezért idegesek – mondta a tulaj. De, nézd, Mimi már nyugodtan eszeget. Mimi egy szép rózsás tőgyű Holstein fríz tehén volt. Úgy 5 méterre. Mert kb. eddig lát el egy tehén.

Az ő 400 tehenük, 500 kecskéjük és több ezer szárnyasuk rendszeresen kap homeopátiás kezelést. Miért? Mert egyrészt olcsó, és hat. A farm szigorúan bio, ezért nagyon kell vigyázni a gyógyszerekkel. 

Ott az a rendszer, hogy a vágóhídról visszakapod a saját állatod húsát, így azt eszed, és dolgozod fel, amit nevelsz. Mondták, hogy rettenetesen nagy különbség van egy ideges, stresszes körülmények között nevelkedett marha és egy biotehén húsa között. És mielőtt felhördülnétek, hogy milyen gonosz dolog egy édes bocit felnevelni, és aztán megenni, szerintem az ő hozzáállásuk teljesen normális. A környék piacait és éttermeit látják el hússal, tejjel, kecskesajttal, szárnyassal, ebből él (jól) a család, pont annyit vesznek el a természettől, amennyi kell, és tisztelik a környezetüket és az állataikat is.

És láttam húszéves kedvencet is az istállóban, virágos csengővel a nyakában.

Másrészt foglalkoznak az állatok lelkével, pl. a kicsit bővérű bika gyakran kap Nux Vomicat, ha épp nincs elkapható tehén, de a tehenek is a női lelki szereket, Sepiát, Pulsatillát, a tőggyulladásra Belladonnát, stb. Este a nyugodt álomhoz levendula és citrom illóolajokat párologtattak.

Búcsúzásnál mondtam nekik, hogy ha újraszületnék, szívesen lennék náluk tejelő tehén. (azokat nem vágják le). Azt válaszolták, hogy náluk gyereknek sem rossz lenni. Elhiszem. Volt is nekik hat. Megkóstoltam volna a kecskesajtjukat, mert hiszek benne, hogy az élelmiszerekben benne van a szeretet rezgése. Ezért jó a mama főztje, és nem ízlik az anyósé…..

Ha van macskád, vagy kutyád, kattints ide, az ő bajaikra is van homeopátiás megoldás

 


 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://homeomami.blog.hu/api/trackback/id/tr152490021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egészség (29) egeszség (1) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopatia (2) homeopátia (48) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása