nov
15

 

Közhely, de kevesebb válás lenne, ha a partnerek tisztában lennének maguk és társuk hormonális változásaival 40 éves kor után. A női klimax széleskörűen tárgyalt, kitárgyalt (banyakór) és kezelt jelenség, míg a férfiak általában magányosan szenvednek a hormonoktól. A különbség elsősorban az, hogy a nők változása egyértelmű jelekhez kötött. Elmarad a menzesz, elvesztik fogamzóképességüket a klimax során, a férfiaknál a termékenyítőképesség egész öreg korukig megmaradhat. Lsd. Picasso, Marlon Brando, Pavarotti, akik öregen (is) apák lettek, természetesen maguknál jóval fiatalabb nőtől. Akit egyébként érdekel nagyon vicces feldolgozásban az idősödő pasi, fiatal csaj probléma, nézze meg az Egyszerűen bonyolult c. filmet. Arra is jó, hogy az ember rájöjjön, igazán van élet 50 után is!

 

A férfiak hormonális változását nem kíséri olyan egyértelmű jel, mint a nőknél a menzesz elmaradása.

Érdekes az is, hogy míg a pubertás folyamata teljesen elfogadott mindkét nemnél a maga hormonális, fizikai és érzelmi változásaival, tehát senki nem kérdőjelezi meg, hogy a kamasz fiúk és lányok a hormonális változásaik miatt pattanásosak, növesztenek ciciket, stb., a klimaxot egészen a legutóbbi időkig női betegségként kezelte a köztudat és a tudomány is. Talán túl sok a pasi az orvosi-kutatói szakmában.

A férfiak, bár ritkán tudatosan, de ugyanazokat a fizikai és emocionális problémákat élik meg, mint női partnerük. Természetesen általában egyidőben, így nem csoda, hogy nő a feszültség a lakások falai között. A mai családokban, ahol később vállalnak gyereket, még egy tinédzser pubertása is színezi a hormonális palettát. Az is érdekes, hogy a tinédzser lányok és anyák problémái, lelkiállapota hasonló lehet, a hormonális háttér azonos (nincs minden ciklusban tüszőérés) és a lelki teher is - új életminőség, szerepváltás az életben.

Hőhullámok, alvászavar, csontritkulás, szívpanaszok, elhízás, az izmok tónusának csökkenése, memória és libidózavarok, éjszakai izomgörcsök, türelmetlenség, húgyúti fertőzések, inkontinencia csak hogy a leggyakrabban előforduló dolgokat említsük. A férfiak ugyanezeket tapasztalhatják magukon. A nők általában hamar beazonosítják a problémát, a férfiak ritkán húznak párhuzamot a tesztoszteron-szint és az álmatlanság között. Inkább a munkahelyi stressz lesz felelős. Az első igazán erős jel a potenciaprobléma. A lelki megrázkódtatás, ha több, mint két alkalommal fordul elő kudarc egymás után, és nincs logikus magyarázata, oka (pl. sok pia, vagy fáradtság).

A hormonális változás lelki részét is különbözőképpen éli meg a két nem. A férfiak hajlamosak magukat társadalmi helyzetük szerint, azaz a hol vagyok, mit értem el kérdés alapján megítélni, míg a nőknél inkább a ki is vagyok én problémája jellemző. Ezért ebben az érzékeny korszakban egy állás, vagy egzisztencia elvesztése sodorja általában a férfiakat depressziós állapotba. A nők nehezen élik meg az öregedés fizikai részét. A kirepülő gyerekek is ráébreszthetik a párt, hogy már nincs szükség a gondoskodásukra. A család is változik, a nagyszülők elmennek, és nem jó érzés, ha az ember szembesül azzal, hogy nincsenek idősebb rokonai.

Egyéb jelek:

 a férfi agresszív és kötekedő, vagy túl kritikus lehet, a nőnél érzelmi hullámzások jellemzőek, esetleg fordítva :-)

·         a férfiak alkohollal, a nők gyógyszerekkel „kezelik” magukat legszívesebben

·       döntésképtelenség gyakran egyértelmű dolgokban is

·         a „nem láttad a kulcsomat” probléma napi ismétlődése

·         pólóban járnak dolgozni télen

·         libidócsökkenés, hüvelyszárazság és erekciós zavarok, nőknél az orgazmuskészség csökkenése

·         internetes kapcsolatok, levelezgetések, azaz tét nélküli párkapcsolatok megjelenése

 

Hogyan segíthetünk egymásnak?

·         a (türelmes és odafigyelő) szex mindkét nemnél jó a hőhullámok és depresszió ellen. Az erekciós problémáknál a humor nem jó megoldás, a nem megfelelő reakció könnyen ronthat az állapoton. Ugyanez érvényes a női libidóra is, a „kapcsold már le a villanyt” mondat nem növeli sem a vágyat, sem az orgazmuskészséget.

·         nem jó ötlet a közeledés visszautasítása, csak mert nem vagyunk megelégedve saját külsőnkkel vagy szexuális teljesítményünkkel.

·         ne emlegessük a múlt hibáit, nyissunk új lapot.

·         a rendszeres sport hasznos csontritkulás ellen és emeli a boldogsághormonok szintjét is.

·         egészséges étrend, természetes növényi hormonok, mint pl. a ligetszépe olaj.

·         érintés – nemcsak szex formájában, mert növeli a kötődést segítő oxitocin hormon termelődését.

·         romantika  

·         közös új hobby

·        homeopátiás kezelés a testi-lelki problémákra. A fent említett panaszok többségére létezik homeopátiás megoldás, és az alkati kezelés segít a testi-lelki EGÉSZ-SÉG elérésében.

Nőknek! A klimaxos problémák természetes kezelése olvasható itt: 

  

 


A bejegyzés trackback címe:

https://homeomami.blog.hu/api/trackback/id/tr193385085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egeszség (1) egészség (29) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopátia (48) homeopatia (2) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása