A szerelem állapotában agyunkat különböző kémiai anyagok öntik el, elsők között az egyik boldogsághormon, a dopamin. Megfelelő mennyiségben a dopamin „mellékhatása”- a függőség és a mániás viselkedés.

Egyéb mellékhatások a szerelem nyelvére fordítva:

tachycardia – kiugrik a szívem a helyéről, vasodilatatio – pirulok, mint egy kamaszlány, nigrostriatális pálya zavara– értelmetlen mozdulatokat teszek, vagy rángok, veseperfusio és diuresis fokozódása – bepisilek az izgalomtól, tachypnoe-kapkodom a levegőt, mesolimbikus pálya ingerlés – rákattanok a közelségére, boldog vagyok, ha hozzám ér, hallucinációk - ő a legszebb a világon.

Az első dopaminlöket után más hormonok veszik át a szerepet, pl. az adrenalin, amitől szerelmesen kissé hiperaktívvá válunk, vagy a kötődést segítő oxitocin, a szerelemhormon. Az oxitocin egyes kutatók szerint a bizalom biokémiájáért is felelős, oxitocin hiányában képtelenek vagyunk csapatban dolgozni, vagy bizalmon alapuló emberi kapcsolatokat kialakítani, azaz a másik közelségére evolúciós válaszként beinduló gyanakvást legyőzni. Érdekes, hogy a szülés folyamatában is az oxitocin játssza az egyik főszerepet. Amellett, hogy összehúzódásokat produkál, segít ebben a „kiszolgáltatott” helyzetben megteremteni a teljes bizalmat. Később a szoptatásnál termelődő oxitocin pedig nagyon fontos az anya-gyerek kötődés mélyítésében.

A szerelemben az oxitocin, a dopamin eksztázisa után a mélyebb ragaszkodást alakítja ki, a boldogság, béke és bizalom érzetét. Nevezhetjük „monogámia hormonnak” is. Azért ez sem unalmas vegyület, az orgazmusban is főszerepet játszik. És a csók – igen, csók közben is megnő az oxitocin mennyisége, és elkezdünk kötődni, talán ezért nem is csókolóznak a prostituáltak soha.