A mérhetetlen mennyiségekkel addig van bajban az ember, amíg nem képezik a tudat részét. Teljesen elfogadjuk az egyébként mérhetetlen stressz létét, (vagy láttál már egy vödör stresszt?) a metrikus rendszerben csak szívecskés smsekben, vagy telesírt zsepikben mérhető szerelem is életünk része. De vegyük akár a fáradtságot. Mi a fáradtság mértékegysége? A szubjektív érzeteink. De azt senki nem tagadja, hogy ezek a mérhetetlen (legalábbis köznapi mérőeszközökkel) fogalmak fizikai hatást váltanak ki belőlünk. Ha belép a szobába a PASI, vagy a NŐ, akkor is felgyorsul a szívverésünk, kipirul az arcunk, és melegség önt el, ha rá sem nézünk.
Érdekes az is, hogy épültek be ezek a fogalmak a magyar nyelvbe. Mit jelent az, hogy padlón vagyok? Nem mást, mint hogy a fáradtságtól lecsökkent az energiaszintem. A szerelem rezgésére a még sokkal kifejezőbb „egy húron pendülünk” kifejezést használjuk, vagy ha szleng, akkor a „bejön nekem”, ugyanilyen érdekes. Bejön nekem, azaz az energiája hat az én rendszeremre.
Szent Ágoston mondta, hogy nincsenek csodák, csak nem megfelelő tudományos magyarázatok egyes jelenségekre.
Minden kornak megvan a maga problémája, ami a tudat fejlődésével, és az ezzel járó felfedezésekkel okafogyottá válik. Régen, amikor nem tudták, miért nem esik be a Föld az űrbe, úgy gondolták, egy nagy teknősbéka tartja a hátán. És ez akkoriban, a tudat akkori szintjén egy tudományos paradigma volt. A paradigmaváltást mindig az okozza, hogy meginog a bizalom a paradigmában, például mit eszik a teknős, vagy egyedül viszi a hátán a Földet, esetleg a haverja néha besegít? - és ez további magyarázatok igényét vetíti elő. Ha elég sok ember igénye a változás, ( ez a biciklis felvonulások nevéből ismert kritikus tömeg) vagy elég sok ember nem elégedett a paradigmával, olyankor korszakváltás történik. Pl. megmagyarázzák, mitől esik le az alma a fáról. A következő generációk számára ez már alapigazságként, a tudat részeként rögzül.
Egyik kedvenc könyvem, Jókaitól a Fekete gyémántok. Főhőse, Berend Iván, a villamos világítást mutatta be a pesti úri közönségnek. Akkoriban az elektromosság használata előtti tudati váltás volt időszerű. Ha Berend Iván egy TV-vel villogott volna a pesti úri közönség előtt, valószínűleg zárt intézetbe kerül. 100 évvel később ez a találmány életünk része, anélkül hogy értenénk, hogy működik. Persze, tanultuk, de ki emlékszik rá?
Manapság a homeopátia megosztja az embereket. Aki használja, szereti. Általában empirikus alapon, de én például a véres marhahúst, a lapos tévét is empirikus (tapasztalati) alapon kedvelem. A másik csoport nem használja, és megpróbálja tudományos alapon kritizálni gyakran úgy, hogy nem azt a tudományos paradigmát használja, ami a homeopátia működését egyértelművé teszi. Azaz még előtte áll a tudati kvantumugrás. Ez nagyon leegyszerűsítve nem más lenne, mint hogy elfogadja, hogy az anyag összesűrűsödött energia. Más elfogadni ezt a tényt alapigazságként és ismerni absztrakt tudományos feltételezésként. A felfedezés a múlt század eleje óta létező tudományos tény, Nobel-díjak sorát hozta, csak még nincs a köztudatban. Nehéz befogadni, mert érzékszerveink, műszereink mást látnak. Ez lesz az a paradigma, ami a következő évszázadokban meghatározza majd a gondolkodást, de az egyik legnehezebb tudati ugrás is lesz az emberiség számára. Nem lennék meglepve, ha a probléma, ami ezt a tudatugrást sietteti, pont a gyógyítás kapcsán merülne fel az emberekben.
