A társas kapcsolat olyan, mint a páros hegymászás. Össze vagy kötve egy biztonsági kötéllel, ami megakadályozza, hogy leessél, amikor csúszós részre érkezel. A cél a hegytető, együtt, egymásért.Azonban a mai világkép nem geo vagy helio, hanem egocentrikus. Van úgy, hogy az elöl menő hegymászó felér egy tetőre, és úgy gondolja, ott jobb lesz neki (kényelmesebb, békésebb, élvezetesebb, finomabb) egyedül. Így lazán leoldja a biztosítókötelet a hevederről. A másik megrémül, majd elkezd kapaszkodni, és szép lassan megtanul egyedül mászni.
Közben az első hegymászó ül a világ tetején, és valljuk be, Istennek érzi magát. Olyannak, aki egyedül teremti a sorsát, nincs szüksége senkire….Majd jön egy szél, és elsodorja a felette lévő felhőt. Felnéz, (nem teszi gyakran) és meglátja a felette tornyosuló csúcsot. És rájön, hogy csak egy kiálló platón ücsörög, a világ teteje még fölötte van.
