jún
01

Mit hozott Elvis az amerikai kollektív tudatba a csípőriszálással?   A testbeszéd, a mozdulat a lélek tükre. Nem csoda, hogy olyan társadalmakban, ahol nem volt divat, hogy az érzelmek kifejeződjenek mozdulatokkal, hangsúlyt fektettek arra, hogy az udvarias tartást, mozgást már…


feb
06

Régóta szeretnék írni erről a témáról, de az anyaggyűjtés a statisztikához meglehetősen nehézkes. Ha egy ismerős férfitól érdeklődöm, hogy vajon mi lenne az átlagos igénye a szeretkezésre, akkor vagy azt hiszi, hogy valamiképpen a megoldást is rejti a kérdésem és zavarba…


jan
20

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát, mondja a népi bölcsesség. Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a külső jegyek, és a neveltetés fontosságára akarták felhívni a figyelmet eleink. Régen, a zárt közösségek idején párválasztásnál figyelembe vették a család történetét.…


jan
06

Volt egy vicces kutatás arról, hogy nőkkel férfiak izzadt ruháit szagoltatták meg, és ki kellett választaniuk a számukra vonzó illatot. Érdekes, hogy általában nem a genetikailag nagyon közelálló típust választották, de a nagyon távoli is taszító volt. Miről szól ez…


nov
08

Az emberek párkapcsolati témában jellemzően három problémával keresnek segítséget. Az első, hogy szeretnek valakit, és szeretnék, ha az viszonozná az érzéseiket. A második, hogy szerettek valakit valaha, de ez elmúlt, és újra szeretni akarják (ez a házasságokra jellemző). A…


júl
20

    A cikksorozatban dr. Agócs Gabriella pszichiáterrel és férfi beszélgetőtársával (B. O.) boncolgatjuk a témát, két szemszögből…… H.M: A férfiak nőiesedése kapcsolatba hozható azzal, hogy sok nő egyedül neveli a fiát? A.G.: Van egy mondás: az anyák fiúkat…


sze
13

Interjú dr. Agócs Gabriella pszichiáterrel A terapeuta sokszor szembesül azzal a problémával, akár egy homeopátiás alkat kezelésekor is, hogy nehéz egy probléma hátterét feltárni, megmagyarázni. Meddig van rálátásunk saját életünkre, és mi az a zárt réteg  amit…


okt
27

A mérhetetlen mennyiségekkel addig van bajban az ember, amíg nem képezik a tudat részét.  Teljesen elfogadjuk az egyébként mérhetetlen stressz létét, (vagy láttál már egy vödör stresszt?)  a metrikus rendszerben csak szívecskés smsekben, vagy telesírt zsepikben mérhető…


ápr
01

  Szóval, van Bányaló - aki vak, szemellenző sem kell rá, és csak egy kijelölt csapáson tud menni. Az egoistákra meg némely balfékre jellemző.Igásló - ez egyértelmű. Vastag, szőrös lába van, és buta, meleg tekintete.Cirkuszi ló - képzeld el a fényes szőrét,…


már
18

 Állunk egymással szemben, és megérkezik a hívójel, a feromon. A homeosztázisunk , azaz testünk egyensúlyi állapota megváltozik, mert a feromon stimulálja egyes hormonjaink és neuropeptidjeink termelését. Elkezdünk magunkról szag és rezgésingereket sugározni.…


feb
25

Az influenzavírus a mikroszkóp alatt úgy néz ki, mint egy rajzfilmfigura. Sikerét, azaz, hogy még mindig létező, sőt néha madár, disznó, spanyol néven rettegett betegség is, rendkívüli változékonysága biztosítja. Felületén antigének vannak, ők a vírus névjegyei. (Ezeket…


feb
17

Gondolkodtatok már azon, miért kék az újszülött babák szeme? És a kocsmai verekedőké? Persze, különböző okokból…Miért más színű az emberek szeme? És ha csak később alakul ki a szemünk színe, miért kék születéskor, és miért nem, mondjuk fehér, vagy vörös, mint a…


dec
30

Na, ennyit a disznókról. És hol maradnak az újévi fogadalmak? Ti szoktatok ilyeneket tenni? Most nem a szokásos, nem iszom két hétig (vagy két évig) típusúra gondolok, hanem a komolyra. Hogy holnaptól megváltozom…. Van egy virág, az Arnica. A testi-lelki sebek gyógyszere,…


dec
16

Az orrfújás alatt az orrüregben tízszer nagyobb a nyomás, mint egy egyszerű orrszívás alatt. Ilyenkor az aerosol hatás beporolasztja a váladékot az arcüregekbe. Az arcüregek anatómiája még a négy lábon járáshoz alakult ki, olyan, mint a kuktafazék, csak akkor ürül, ha tele van…


dec
09

A sejmemóriánk nagyon jól tárolja a fogantatásunk és magzati életünk emlékeit. Ismerek olyan pszichológust, aki a homeopátiás kezelést először ezekkel az emlékekkel kezdi, amennyiben úgy gondolja, hogy a beteg testi- lelki tüneteiben ezeket ismeri fel . Megkérdezi, hogy mikor…


dec
03

Ez most nem a női szépségideálról szól, hanem igazi tehenekről. Akik homeopátiával gyógyulnak és aromaolajakkal álmodnak. Franciaországban voltam egy állattenyésztő biofarmon.  Szektás ismeretterjesztő könyvecskékben vannak ilyen állatok, a mennyország illusztrációjaként.…


nov
25

Amikor az ember megnéz egy boltívet a templomban rögtön rájön, hogy tartószerepe van,és milyen zseniálisan osztja el a falak súlyát a szerkezet. Az emberi lábbal sincs ez másképp. Nagyon fontos a jó cipő, az olyan, ami támogatja a boltozatot. Érdemes leülni egy padra, és mozizni,…


nov
15

A mai írás női szakasz, többen kértétek bővebben a gombaprobléma leírását. Fiúk, ti olvassátok el a prosztatacikket. :) Összeszedtem, amit tudtam, a gombáról. Nem minden altesti baj gombafertőzés. Lehet trichomonas, de herpesz is, vagy bakteriális hüvelygyulladás. A gombánál…


nov
11

A nevetés „belső jogging”. Ha naponta 1 percig jót nevetsz, az olyan, mintha 10 percet keményen eveznél. Mondjuk azért egy komoly edzésnyi mennyiséghez már elmebeteg szinten kéne vihogni… A nevetés javítja a keringést. Csökkenti a stressz hatásait, a koleszterinszintet és a…


nov
04

Hát nem attól, hogy kemények vagyunk, bár a vastag arcbőr kétségtelenül kevésbé árulja el az érzelmeket, mint a vékony. Tán innen a szólás eredete. Pókerjátékosoknál előny. De valójában testünk minden bőrfelülete egyenletes? Nem. Mindannyiunk testén van vastag bőr, ha…


okt
28

Néhány típust sorolnék fel, akik egy munkahelyen előfordulhatnak. Ha nem tudsz egy munkatársaddal mit kezdeni, legalább tudd, milyen típus, és mi motiválja.  AGARICUS Kulcsszó: John Rambo Önálló, utasítást el nem fogadó magányos harcosok. Akik a lehetetlenre is képesek. „A…


okt
21

A szex megemeli a vérben lévő Ig A antitestek számát. Ehhez legalább heti egy szükséges… Ha már bujkál bennünk valami, orgazmus alatt a testhőmérsékletünk megemelkedik – ez a legjobb vírus és baktériumölő. Nőknél nő az ösztrogénszint, ami kivasalja a ráncokat.Orgazmus…


okt
14

Az evés, alvás, vagy szex kérdéskörre csak annyit mondanék, hogy az önfenntartás megelőzi a fajfenntartást. De állítólag a mostani bolygóállások mellett nehéz elaludni... De leszámítva a bolygóállásokat, vajon mikor kóros az álmatlanság, és mi okozhatja?Már két nap nem…


okt
07

Amikor kést ránt a csajod, számolj, melyik napnál tart a ciklusában? A PMS, avagy a menstruáció előtti tünet együttes még egy angyalból is vadállatot tud csinálni. Szenvedtél már (akár mint nő, akár, mint pasi késsel a hátában, vagy könnyekkel az ingén) a hormonok…


sze
30

Tök jó horrorfilm lenne, nem? De a valóság, hogy az enterikus idegrendszernek nevezett rendszer az emésztőszerveink belsejében majdnem olyan komplex működésre képes, mint az agyunk. Így már érthető a gyomorideg? Körülbelül százmillió idegsejtről beszélünk. Vannak mozgató és…


Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el, akiket a környezetemben bogyókkal kezelek immáron tizedik éve. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Facebook

Utolsó kommentek

Homeopatia.info.hu

  • Hibás feed URL.

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bőbeszédű (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egészség (29) egeszség (1) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (2) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elválasztás (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) féltékenység (1) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (2) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (2) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (2) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (9) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) hőhullám (1) holisztikus (2) homeo (21) homeobogyók (1) homeomami (43) homeopata (1) homeopatia (2) homeopátia (47) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (3) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) intimgyanta (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kényeztetés (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lachesis (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (28) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (6) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) társ (1) tehenek homeopátia (1) tejben (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (31) tesztoszteron (2) tippek (1) típus (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) trombózis (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) vajban (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) vicces (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő