okt
18

Szerintem a legérdekesebb emberek a méhészek és a borászok. Ők, akik a természetnek asszisztálnak abban, hogy egy anyag átlényegüljön, és új minőségben létezhessen. Imádom hallgatni, ahogy a munkájukról beszélnek. Mert ezt a két foglalkozást csak megszállottként lehet űzni.

A bor külön értelmet kapott, amikor először kóstoltam Szepsy István tokaji borait. Ő az, aki egységben dolgozik a természettel, boldog embereket szeret alkalmazni, mert véleménye szerint a kézimunkások rezgése hatással van a szőlőre, ismeri a nap és a hold titkait, a segítő növényeket, állatokat. Holisztikus borászat. Mesélte, hogy legalább egyszer mindegyik fürtöt a kezébe fogja a birtokán.

A méhekkel foglalkozó emberekről régi közhely, hogy egy idő múlva hasonlítanak kedvenc állatukra. Jár felénk egy méhész, aki kedves zümmögő mássalhangzókkal beszél, és akit alig várok, mert egyrészt mindig akkor jön, amikor pont elfogyott a mézem, másrészt ilyen mezei virág és mentaízű mézet nem ettem máshol, és nem utolsósorban, rettentő érdekes dolgokat mesél a méhekről, a természet homeopatáiról.

A méh az egyetlen olyan rovar, amelyik táplálékot készít az embernek. Körülbelül harmincmillió éve zümmögnek körülöttünk.  A méz virágnektárból készül. A méheknek két gyomruk van, egy maguknak, a másikban a nektárt szállítják. Lábukon kis kosárban viszik a virágport, amivel az utódokat etetik. A nektárt betöltik a lépbe, majd speciális hőmérsékleten legyezik addig, amíg el nem párolog belőle a nedvesség. A folyamat legalább olyan bonyolult, mint a homeopátiás gyógyszerkészítés. A késztermék a méz, amelyben nem élnek meg a baktériumok, és önmagában is orvosság.  Egy kis méhecske egész 3-6 hetes életében azért lohol, hogy úgy 1/12 teáskanálnyi mézet készítsen. Egy nap alatt 2000 virágot látogat meg. Egy kaptárban kb. 60 000 méh lakik. Ennyi nő! Mert ugye a méhek matriarchátusban élnek. A kaptárban a hímek, a herék, azért vannak, hogy megtermékenyítsék a királynőt. Egyszer. Utána elpusztulnak. A királynő jól betáraz hímivarsejtekből a testében, és ha kell a peték megtermékenyítéséhez, felhasználja a raktáron lévő spermát. Ne becsüljük le, kb. 100000 petét rak le élete során. A méhek használják a legbonyolultabb szimbolikus kommunikációt, amit kémiai üzenetekkel is kombinálnak. Nobel-díjat is kapott tudós azért, hogy megfejtette a méhek táncának kódját. Szerintem nyugis munka lehetett…..

A méhek nélkül éhen halnánk, a növényeket nagyrészt ők porozzák be. Einsteinnek tulajdonítják a mondást, hogy az emberiség négy nappal élné túl a méheket.

A homeopátiában is készítenek a méhecskéből szert. Ez az APIS mellifica. Ha szeretnénk tudni, milyen egy APIS típusú ember, gondoljunk a méhekre. Jól szervezett életet élő, hűséges, nyughatatlan és könnyen ingerelhető az APIS ember. A méhek nagyon érzékenyek a melegre, ezért fejlett módszerük van a vízhűtéses légkondicionálásra, a szárnyukat vízbe mártják, majd a vizet a levegőbe porlasztják. Az APIS szer egyik fő modalitása, hogy az állapot romlik meleg hatására. Az APIS típusok soha nem nyugszanak, olyanok, mint a virágról virágra repkedő méhek. Hamar idegessé válnak, ha környezetük változik. Láttatok már méheket, amikor valami veszély fenyegeti a kaptárt? Az APISok nem szeretnek egyedül lenni, melegvérűek, de a túlzott hőségtől rosszul érzik magukat. Szinte soha nem szomjasak, még lázasan sem. Meglehetősen féltékeny természetűek. Ha belegondolunk, hogy hány nőstény él együtt egy méhkaptárban, ez utóbbi érthető.

 Az APIS a fullánkcsípéshez hasonló fájdalmak, duzzanatok és torokgyulladások, herpeszek  szere is.

 

És végül, érdekes az is, hogy a hím méhek (herék) és a méhkirálynő (anyaméh) szavak milyen fontos szervek nevei az emberi testben. A teremtés szerveié.....


okt
04

 

Hogyan képes testünk ilyen orkánerejű szelet létrehozni? (150 km/óra) Összeszorítja a tüdőt, mint a kecskedudát, bezárja a gégét és az orron keresztül préseli ki a levegőt. Amellett, hogy tényleg erős légáramlat, a tüsszentés egyben csodálatos lehetőség az orrban lakó baktériumoknak és vírusoknak az „új életre”, mert lökhajtással utaznak a legközelebbi gazdaszervezetig.

A tüsszentés testünk reakciója, így szabadulunk meg a káros anyagoktól. Az orrunkban lévő idegvégződéseket ingerli a szag, a vírus, a pollen és az agy egy jó nagy huzattal védekezik az inger ellen.

A tüsszentés hivatalos orvosi neve sternutatio. Ha a napba nézve tüsszentünk, ez egy öröklődő betegség, ACHOO-szindróma a neve. Ez elég gyakori állapot, az emberek egynegyede tüsszent, ha a napba bámul. Egyik magyarázat erre az, hogy a szem védi magát könnyezéssel, és a szemhéjak lezárásával, éppúgy, mint tüsszentés közben, és a reflexek kicsit összekeverednek. Mások azután tüsszentenek, hogy jól teleették magukat.

Álmunkban nem tüsszentünk, mert pihen az agy „tüsszentő” része.  És senki nem tud nyitott szemmel tüsszenteni. Ez állítólag evolúciós adaptáció, hogy az orrunkon kijövő részecskék ne a szemünkben landoljanak.

Embertípusok tüsszentés szerint: 

A Korrekt, akinél van zsepi, és eltakarja a száját, ez azt jelzi, hogy ő is figyel másokra, bár véleménye szerint megkülönböztetett helyet foglal el embertársai között.

A Támogató, aki magában tüsszent, mint a macska, így nem sodor senkit veszélybe. Ők a gondoskodó típusok.

A Kifejező, aki hatalmas, színpadias tüsszentéssel, vagy ezek sorozatával mutatja, hogy színpadias és domináns személyiség.

A Vezető, aki rövidet és hangosat tüsszent, hamar a lényegre tér és gondolkodása előremutat.

 

 A nátha homeopátiás kezeléséről itt olvashattok:

nátha-homeopátia


sze
28

Főzés közben ugrott be, hogy mi, nők hasonlóak vagyunk a kuktához. Ha takaréklángon tartanak, csak gyöngyözgetünk csendesen, ha felcsavarják a lángot, sípolunk, és kiengedjük a gőzt, ha elzárják, kihűlünk. Ha sokáig nem nézik meg, mi van bennünk, az tönkremegy. De vajon minden férfi tudja, hogyan kell egy kuktát kezelni és karbantartani? Megtaláltam a FAGOR kukta használati útmutatóját. Szerintem szó szerint alkalmazható....

 

 

A KUKTA ELSŐ HASZNÁLATA ELŐTT

  •  Meleg vízzel és normál tisztítószerrel tisztítsa meg alaposan, öblítse le és szárítsa meg puha törlőkendővel a kukta minden részét!
  • Ne használjon fémszivacsot vagy csiszoló hatású termékeket!
  • Figyeljen a láng nagyságának helyes beállítására, a láng ne nyúljon túl a kukta alján!

 

EZ A KEDVENCEM!

  • Legalább 1 liter, a párologtatást lehetővé tévő folyadékot kell a kuktába tenni.


 ALAPVETŐ BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

  •  Különös figyelemmel járjon el, ha a kukta használatakor gyermekek is tartózkodnak a közelben.
  • A kuktát a legnagyobb elővigyázatossággal mozgassa. Ne érjen a meleg felületekhez, használja a fogantyúkat és a gombokat!
  • A kuktát ne használja rendeltetésétől eltérő célokra!
  • A kuktát soha ne nyissa ki erőszakkal. Ellenőrizze, hogy a belső nyomás teljesen lecsökkent -e!
  • Megfelelő hőforrást használjon!
  • Csak az adott modellhez való eredeti alkatrészeket használjon.
  • A kuktát nem szabad teljesen víz alá meríteni.
  • Ha a biztonsági szelep többször működésbe lép, vigye el a kuktát a
    legközelebbi márkaszervízbe.
  • Javasolt a gumigyűrűt kevés növényi olajjal bekenni. Ezt a műveletet
    bizonyos idő után megismételheti (használattól függően).
  • Ha a használat során a kukta alkatrészein természetes kopást tapasztal, forduljon a
    márkaszervízhez vagy cserélje le a sérült alkatrészt az elárusító helyeken beszerezhető alkatrészlista alapján!
     

ÉS A PIKÁNS RÉSZEK

  • A kuktát legfeljebb az űrtartalom 2/3 részéig szabad megtölteni. A főzés során megduzzadó élelmiszer főzésekor legfeljebb az űrtartalom feléig.
  • Bőrös húsok főzésekor, melyeka nyomás hatására felfúvódhatnak, ne szúrja meg a még felfúvódott húst!

 

 


sze
15

 Szaglásunkat ne a kutyákéhoz hasonlítsuk, akiknek mintegy 230 millió receptorsejtje van erre a célra, míg nekünk csak 10 millió. Eddig a tudomány azt tartotta, hogy az emberi kommunikáció fő érzékszerve a szem, mostanában ez a megállapítás egyre kevésbé állja meg a helyét az új kutatások tükrében.

Szaglóreceptoraink az orrunkban akkor lépnek működésbe, ha egy szagmolekula dokkol a felszínükön. Ezernyi illatot vagyunk képesek megkülönböztetni, állítólag azért, mert az agyunk felismerő funkciói fejlettebbek, mint primitívebb emlőstársainké.

Orrunkból az inger a szaglóhagymába jut, majd a thalamuson keresztül a limbikus rendszerbe és esetenként az agykéregbe. Ne menjünk ebbe részletesebben bele, a lényeg az, hogy így a szagok közvetlenül hatással vannak az érzelmi életünk hormonális-idegi folyamataira. Ez akkor is így van, ha ez nem jut el a tudatunkig. Nem tudatosítjuk, hogy pl. Józsinak jó a szaga, de Józsi kémiája mégis változásokat indít el szervezetünkben.

A feromonok

A kifejezés görög eredetű mozaikszó, a pherein jelentése „vinni”, a hormon jelentése „ izgatni”. Ezek külső kémiai üzenetek, melyek bizonyos idegi-hormonális folyamatokat indítanak el a szervezetben. Többek között ez az a hatás, amitől egy női közösségben a menstruációs ciklusok összehangolódnak. Szagüzenetünkért  mirigyeink  felelősek, a reakciónkért egyes szagokra pedig a DNS-en kódolt válaszminták. Ha valaki az „agyunkra megy”, vagy „allergiásak vagyunk rá”, ez visszavezethető arra is, hogy a szagminták rosszul kommunikálnak egymással. A férfiak magas tesztoszteron szintje gátolhatja az immunműködést a velük szembenállókban.

A férfi illatának nagy részét szteroid molekulák  (pl. az androsztenon, amit kölnikbe is kevernek) adják. Körülbelül ötször annyi van a férfiak izzadságában és vizeletében, mint a nőkében. Azt, hogy egy nő hogy reagál a férfi feromonjára, befolyásolja a menstruációs ciklusa is. Ovuláció idején vonzónak érezzük a férfi feromon illatát, míg menstruáció alatt, előtt ez visszataszító is lehet, és agressziót, félelmet vált ki.

Feltételezhető, hogy a nem verbális kommunikációnk hatalmas része az orrunkon és a limbikus rendszerünkön keresztül zajlik. Ez határozza meg a társadalmi erőviszonyainkat, de azt is, hogy két, a szőnyegen szemben álló birkózó közül melyik lesz a győztes. Az, akinek magasabb az adott pillanatban a tesztoszteronszintje. A magasabb tesztoszteronszint a másikban védekező mechanizmusokat indít el, kevésbé lesz alkalmas a küzdelemre.

A másik ember szagingere beindítja a limbikus rendszer-agyalapi mirigy-nemi mirigyek összehangolt rendszerét, és ki-ki habitusa szerint reagál az ingerre. Érdemes megfigyelni, egyes kritikus esetekben (pl. PMS alatt agyamra megy a pasim), hogy milyen a válaszreakció. Ennek megfelelően homeopátiás szerrel lehet szelidíteni a helyzetet. (pl SEPIA) A tesztoszteron által blokkolt immunfolyamatok is hangolhatók. A félelem általános szere az ARNICA, a megalázottságé, erőszaké a STAPHYSAGRIA, a pityergésé a PULSATILLA. Érdemes a családi hátteret is megnézni, mit kódolt a genetikánk.

Gyors, de csak tüneti kezelést hozó további ötletek itt:

Goromba férj

 

 

 


aug
23

 

 

 
Motoszkált bennem egy jó hete, hogy a negyvenesek élet- és érzelmi problémáiról kéne írni, amikor megkaptam ezt az írást Aroma Párától. Nem írom meg a sajátomat, mert megfogalmazta, amit mondani szerettem volna, egy gondolattal egészíteném ki:
"Semminek sincs egyetlen helyes útja", azaz senki gondjára nincs általános érvényű recept.
Nem szükséges, hogy minden kérdésre legyen kész válaszunk. De meg kell fogalmaznunk a magunk kérdéseit, vágyait. Őszintén. Magunknak ne hazudjunk, soha. Ebben segíthetnek egyes homeopátiás szerek.  (lsd. előző bejegyzés)És kérdezzünk rá: vajon a saját életemet élem, vagy megpróbálok egy rám kényszerített, vagy felvett személyiségtípusnak megfelelni? Mennyire jó ez nekem? És végül: hogy változtathatnék úgy az életemen, hogy ne okozzak fájdalmat sem magamnak, sem másoknak?
A problémák megoldása két megközelítésben létezik: Az első: nem megy valami, ezért a problémára koncentrálok, és még több energiát fektetek a megoldásba. De mi van akkor, ha a megoldás, amit kitaláltam, nem jó? Ha a sémákat ismételgetem, eredmény nélkül? A másik fajta hozzáállás: megpróbálom a környezetet, az életemet, magamat, az életem szereplőit alakítani, és így megszüntetni a problémát.  Ki-ki döntse el, melyik szimpatikusabb. És most lássuk Aroma Pára írását:
A kozmetikus és aromaterapeuta kabinjában nem csak bőrápolás zajlik ám.
Testi tüneteink, ezen belül a bőr állapota mindig tükrözik lelki állapotunkat. Vendégeimből egy idő után feltör a sok elfojtott érzelem. Megosztják velem örömeiket, bizonytalanságaikat és bánatukat is. Több év tapasztalata után sem szeretnék általánosítani, mert minden élethelyzet más, de ezzel együtt megfigyeltem egy mintát, amit mi, 40 körüliek követünk.
40 körüliek. Férfiak és nők, családosok és egyedülállók, felelős beosztásban dolgozók és életművészek. Tehát szinte mindenki. Ez pedig a fájdalmas hiányérzet felismerése. Nem tudom, hogy előző generációk küzdöttek -e ezzel a problémával, vagy a mi neveltetésünk és az elénk helyezett kulturális és társadalmi elvárások miatt lett ez a helyzet ilyen éles. De ez a lényegen nem változtat. A 40-es generáció nagyrészt boldogtalan és keresi a megoldást. Nekem nincs megoldásom.Abban reménykedem, hogy pár felvetett gondolatom segít, egy – egy puzzle darabot a helyére rakni.

Képzeljetek el egy skálát 0-tól 100-ig! (mint a szögmérő) Ezen a skálán fogjuk osztályozni, hogy életünk egyes területeit mennyire találjuk élhetőnek, boldognak.
Életünk területei pl. munkám, hobbim, anyagi lehetőségeim, párkapcsolatom, szexuális életem, baráti kapcsolataim, családi kapcsolataim, önbizalmam, testképem.
Ez itt most az őszinteség pillanata. Nincs kamuzás, szépítgetés. Elég gondolatban csinálni, így avatatlan szemek nem fogják látni (csak avatottak:-D)
Most hogy leosztályoztuk az életünket gondolatban, Színezzük ki a skálát szépen!
0-10 ig. = rémes, borzalmas, kibírhatatlan / FEKETE
10-25 = rossz / SÖTÉTSZÜRKE
25= 50= kibírható/ VILÁGOSSZÜRKE
50-60= nem rossz/ BARNA
60-80= elég jó/ SÁRGA
80-90= jó/NARANCS SÁRGA
90-100 = csodálatos/ RAGYOGÓ PIROS
Ha biológiai szempontból nézünk magunkra, akkor a „kibírható” kategóriával le lehet élni egy életet. Csak érdemes?
Mi azonban nemcsak biológiai lények vagyunk. Lélek lakik bennünk, aki a legjobb megtapasztalására törekszik.
Na, itt jönnek a kérdések, amiket nem nekem, hanem mindenki Önmagának kell, hogy
megválaszoljon:
·          Mennyire színes az én életem skálája?
·           Mekkora a különbség az elég jó és a csodálatos között, (amire ugye nagyon vágyakozom)
·          Hány rossz osztályzat kell ahhoz, hogy megmozduljak és lépjek?
·           Mi akadályoz meg, hogy az életem színes és többnyire csodálatos legyen? Félelem, önbizalomhiány, bűntudat?
·         Meg tudom egyáltalán fogalmazni, hogy mi tenne boldoggá?
·         Hajlandó vagyok áldozatot hozni, hogy Színesebb legyen az életem, vagy megelégszem a langyos kibírhatóval?  
Az ugye teljesen világos, hogy olyan csak a mesében van, hogy valakinek az élet minden területe egyformán csodálatos. Nem is cél, hogy ragyogó pirosban lássuk a világot. Unalmas lenne és elfogyna a vágyakozás, ami szerintem a mozgatóerő bennünk. De azon azért érdemes elgondolkodni, hogy akinek túl sötét és színtelen az élete, az mit tud adni a többi embernek, hogyan fog boldog, életrevaló gyerekeket nevelni, hogyan tudja megőrizni testi-lelki egészségét. Benne van a szóban is: EGÉSZ-SÉG. Hogyan lesz egész abból, ami eltörött?
Nincs nálam a megoldás. A legnehezebb helyzet sem reménytelen. Dolgozni kell rajta, vágyni kell a jobbra és bízni a gondviselésben. Mondani könnyű, megélni nehéz. Tudom.
Hogy visszakanyarodjak az aroma – és fitoterápiához is kicsit, elárulom, hogy a növények csodálatos támogatást tudnak nyújtani nehéz időszakainkban. Kitartóan kell használni őket, párologtatni, teájukat inni és a legkeményebb lelki burkainkat is meglágyítják, oldják a haragot, félelmeket.
A legsötétebb pillanatokra is fényes ablakot képes nyitni az alábbi párologtató keverék:
2ml édes narancs
2ml citrom
1ml kubebabors
3ml bergamott
1 ml babér
1/2ml ciprus
 
 

aug
04

A homeopátiás szerleírások nem mindig beszédesek, ezért elhatároztam, hogy kis életszerű történeteket írok egy-egy szer jellemzőiről. Ma az IGNATIA állapotot foglalnám össze. Aki magára ismer, nos, az fontolja meg az IGNATIA szedését.

Az IGNATIA érzelmi állapotának alábbi leírását Catherine Coulter: Portraits of Homeopathic Medicines című könyvéből merítettem:
Az IGNATIA a romantikus idealista. Úgy gondolja, szerelme átformálja a másik embert. Ez meg is történik, de néha sajnos, csak rövid ideig tart a hatás, és amikor szerelme tárgya visszatér régi valójához, az IGNATIA teljesen kizökken. Sokáig távolból szeret, és vár, hogy szerelme elkötelezze magát. A titkos kapcsolatok szereplői gyakran IGNATIAk. Azok, akiket először szeretnek, majd elutasítanak, és helyettük mást vesznek el feleségül.  Az elutasítástól olyan állapotba kerülnek, mint egy kisgyerek, amikor éjjeli rémálomból ébred. A sírás és önmarcangolás után megvallják problémájukat egy gondosan kiválasztott harmadik embernek.
Az IGNATIA a szerelemben a végsőkig odaadó és alázatos. A gondolat és az érzelem annyira elfoglalja, hogy semmi más nem érdekli a világon. És amikor ez az álom véget ér, az IGNATIA teljesen kibillen, nem találja helyét a világban.
Az IGNATIA nem véletlenül az akut gyász szere is. Érzelmi helyzetében is úgy szenved, hogy közben világosan látja a dolog kilátástalanságát. A fájdalma ezért annyira erős. Látja a valóságot, de képtelen elfogadni. Döntéseit nem reális, hanem érzelmi alapon hozza. Az IGNATIA a legracionálisabb irracionális.
Az IGNATIA szerelmi bánata azonban nem vezet komoly emocionális problémákhoz, általában. Nem lesz igazán depressziós. Inkább testi tüneteket kezd el produkálni. Gyomorbaj, étvágytalanság, vagy túlevés, szívzörejek, gerincproblémák…
Az angol viktoriánus regényekben a reménytelen szerelmes hősnő a könyv végén tüdőbajban hal meg…..
Férfiban ez a típus Mickey a Hanna és nővéreiben.  Nőben Catherine szerelme Heathcliffe iránt az Üvöltő szelekben. 
AZ ÉLET IGNATIA SZEMMEL
Némán szenvedsz kimondatlan gondolataidtól egy bizonytalan kapcsolatban, míg egy könyvesboltban találsz egy párkapcsolati/lelki/ezoterikus/romantikus könyvet.  A felismerés, hogy rólad szól, nem késlekedik sokáig. Olyan, mint egy megvilágosodás. Mélyen elgondolkodsz, talán sírsz is egy kicsit éjjel, az IGNATIA éjjel sír, majd, mivel beszélni az érzéseidről nem nagyon tudsz, megírod a gondolataidat NEKI. Tíz változat születik, elküldöd a tizenegyediket. A végén drámai kérdéssel: mit akarsz Te Tőlem valójában? Két nap telik el, majd három, a negyediken, amikor már Dante Purgatóriumában érzed magad, megkérdezed sms-ben: megmozgatott valamit a fejedben a gondolatom, drága?
Az elutasító, vagy semleges válasz után kiborulsz. Nem érti, összegzed magadban. Nem fogalmaztál elég érthetően.
Tehát veszel egy nagy levegőt és megírod mégegyszer. Kicsit pornósra sikeredik, de mindegy, már megnyomtad a küldés gombot. Talán nem kellett volna……
Pár nappal később a TV-t nézed teljesen kiütött állapotban. Már az életbiztosítás reklámján is hüppögsz."Egy szebb élet reményében" Válasz nem jön. Egy hét alatt eljutsz megint odáig, hogy te vagy a hibás.
Javasolod, találkozzatok, elmagyarázod, mire gondolsz. Hallgat, majd megírja, hogy sajnos, sok a dolga a héten. Tehát nem ért semmit. Vagy nem akar. Vagy csak te nem kellesz neki? Úgy érzed, mindjárt meghalsz, gombóc van a torkodban, alig várod, hogy egyedül lehess és bőgj. Miért vagy ilyen szerencsétlen? Mit csinálsz az életben rosszul?  
Hetekkel később így gondolkodsz, IGNATIA nőként :
nem is illik hozzám. Soha nem értett meg. Idegesítő szokásai vannak. Az egészet magamnak csinálom. De mégis szeretem, bruhaha….
És mit mond magának az IGNATIA férfi:
nem volt a kapcsolatunknak jövője. Sokkal több a negatív érv, mint a pozitív, bár vonzódom hozzá. A francba, egyszerűen szükségem van rá. Boldoggá tesz, és ha ez nem is teljesedhet ki, éhen halnék a boldogságmorzsák nélkül.
A diagnózis: egy embertől várod, hogy teljesen boldoggá tegye az életedet. Szinte megfojtod ezzel a kívánságoddal. Senki nem szereti az őrjöngő, követelő szenvedélyt, inkább a könnyed boldogság ígéretét. Nagyon ritkán találjuk meg azt a partnert, akivel halmazaink 100 %-ban fedik egymást. Ha öt alapdolgot veszünk két ember között, ez a szexuális vonzódás, az érzelmi töltet, az intellektuális érdeklődés egymás és a világ iránt, az életritmus és az igények hasonlósága, ne legyünk maximalisták, érjük be azzal, ami megvan ezek közül. És ne próbáljuk megszállottan beletuszkolni az illetőt a vágyálmainkba. 
A kezelés: Az IGNATIA nem elfojtja a szerelmi bánat felett érzett gyászt, nem okoz felejtést, hanem a vágy tárgyát egészséges perspektívába helyezi, és nyitottá tesz új élményekre. „Nem vágyom új élményekre” – mondja erre az IGNATIA. Persze. De addig is, amíg lassan meggyógyítod magad, legalább aludj és egyél normálisan és nyerd vissza az uralmat érzelmeid felett. Az IGNATIA, ez a gyengéd szer, ebben segít.

júl
22

Aki még nem látta Woody Allen:Férfit látok álmaidban című filmjét, gyorsan nézze meg a Művész moziban! Annyira nevettem rajta, és végig azon gondolkodtam, mert a színészek zseniális karakterek, kinek mit adnék, már homeopátiás szert, és ez adta az ötletet is, hogy a különböző szerelmi csalódások, párkapcsolati vészhelyzetek típusaira összegyűjtsem a homeopátiás elsősegélycsomagot.

https://www.youtube.com/watch?v=RArOV9GkWzs&feature=related  itt az előzetes, zenének mellé a Beatles Norwegian wood c. számát ajánlom, különös tekintettel a szövegre…..

Lássuk a típusokat:

Először a filmből:

Öregedő feleség, férj lelépett, rákattan a jósnőkre és a piára, rájön, hogy ő Kleopátra reinkarnációja, összejön egy okkult könyvesbolt tulajdonosával, a megboldogult feleség áldásával  

Homeopátiás szerjavaslat: Opium vagy Cannabis

Öregedő, eredetileg decens, intelligens úriember férj, jelenleg viagra fogyasztó, új barátnővel, aki évtizedekkel fiatalabb és nyilvánvalóan prostituált, éppen terhes a fitneszedzőjétől

Homeopátiás szerjavaslat: Lycopodium

Középkorú elvetélt művész, ihlet nélkül, gyorsan szerelmes lesz egy naivába aki még hisz neki és lelép otthonról

Homeopátiás szerjavaslat: Kalium carbonicum

Középkorú nő, álmait még nem valósította meg, szerelmes lesz a főnökébe, mert ott a lehetőség, anyagilag, társadalmilag

Homeopátiás szerjavaslat: Platina

Egoista gazdag galériatulajdonos, flörtöl a beosztottjaival, minden nőt megun, érzelmileg gyerek

Homeopátiás szerjavaslat: Barium carbonicum

És most a való élet:

Kitartóan hallgatsz, rugalmasan alkalmazkodsz, amíg a másik ki nem borul, a nem smsező típus: Silicea

Romantikus álmok szex nélkül: Sepia

Szeretethiányból szeretsz bele az első emberbe, feldíszíted, mint a karácsonyfát: Pulsatilla

Erőszakos házastárs mellett csendesen álmodozol: Staphysagria

Nem bírsz lépni, mert rémülten félsz a következményektől és a magánytól: Stramonium

Szakítás utáni gyász, sóhajtozással: Ignatia

A társad iránti elfojtott harag bőrkiütéseket okoz, dühös vagy, hogy helyhez kötnek: Sulfur

Viszonzatlan szerelem miatt olyan vagy, mint a pattanásig feszült húr, néha szélsőségesen táncolsz, kavarsz a másik magánéletében: Tarentula

Jósnő, asztrológus tanácsait fogadod meg állandóan: Phosphorus

Elviselhetetlen beteljesületlenség, romantikus sóvárgás, de nem cselekszel: Tuberculinum

Megsebzett ego, szakítás után, gőg: Platina

Némán szenvedsz, szenvedélybeteg vagy, apatikus: Phosphoricum acidum

Kreálsz egy saját világot, a valóságban csak az árnyékod van: Veratrum album

Képtelen vagy megbocsátani: Nitricum acidum

Erősnek látszol, de belül több sebből vérzel: Natrium chloratum

Szexuális sértettség egy kicsapongó, perverz viszony után: Medorrhinum

Hisztériába átcsapó boldogtalan szerelem: Hyoscyamus

Depresszió, halálvágy szakítás után: Aurum

Összezúzott, sokkos állapot: Arnica

Kombinációkban is szedhető. 

 

 

 

 

 


júl
15

Régen, ha valaki el akart a megvilágosodásig jutni, elment remetének és mohát evett két évig.  Manapság a párkapcsolat jelenti azt a területet, ahol köszönhetünk időről –időre minden bennünk élő angyalnak és ördögnek. Személyes kapcsolataink már nem biztonságos parkolópályát jelentenek, hanem egy nagy, életünket is befolyásoló Nintendot, ahol mindig új és új válaszút elé kerülünk.

Amikor az ember kimondja az igent, azt hiszi révbe ért. Párt talált, minden problémája megoldódott. Pedig a párkapcsolatban éléssel csak elkezdődik személyiségünk újabb bonyolult evolúciós adaptációs folyamata. A történelem folyamán soha nem akartak ennyi mindenre megoldást találni a egyedül a párkapcsolattal. Manapság a házasság keretei közé, melyeket azonban már nem támogat olyan mértékű erkölcsi közmegegyezés, mint régen, azaz az intézmény ingatag, könnyű a válás, betesszük a romantikát, a jó életet, a szenvedélyes szexet és a kiegyensúlyozott családmodellt is. Mit vár el egy nő egy férfitól? Legyen költő, érzékeny, romantikus társ, emellett vad és szenvedélyes szerető, keressen elég pénzt, pakolja el a ruháit maga után, tudjon pelenkát cserélni és legyen türelmes, szerető apa. Persze viszont is magasra teszik a lécet: nézz úgy ki, mint egy huszonéves, bár szültél több gyereket, ha ez nem megy, izgulj, mert teljesen elfogadott dolog a társadalomban, hogy egy középkorú férfi új életet kezd egy húsz évvel fiatalabb nővel, légy szexistennő és konyhatündér, intelligens társaság, és az sem baj, ha pénzt is keresel. És persze csodálatosan megértő fáradhatatlan anya, hiszen erre vagy kódolva genetikailag.

A párkapcsolatig életünk és személyiségünk az alkalmazkodás jegyében fejlődik. Már gyerekkorban észleljük, mi az, ami idegesíti bennünk a szüleinket. Ezért kialakítunk egy B személyiséget, és megnézzük, hogy funkcionál a családban. Addig próbálkozunk, amíg az eredmény, a választott identitás megfelelő lesz. Ne okozzunk csalódást, és a csalódással fájdalmat. Miért tesszük ezt? Mert kisgyermek korunkban feltétel nélkül szeretjük anyánkat és apánkat. Aztán a kamaszkorban, mikor az alárendelt szerepből mellérendeltbe pozicionáljuk magunkat, eredeti genetikus modelljeinket kezdjük megvalósítani. Van, aki elkerülő marad, van, aki támadó lesz, más lázad, vagy alkalmazkodik. És ez merőben új helyzetet és konfliktusokat teremt családon belül, amelynek a vége a leválás.

Ugyanez igaz a párkapcsolatokra is. A szenvedély, a szerelem időszakában bármit megteszel, hogy tündérmesében érezd magad. Azzá válsz, akit a másik látni akar. Vagy más megfogalmazással, mivel a szerelemben a másikra azt vetítjük ki, ami a magunk eszményített elképzelése, ennek próbálunk megfelelni. És ez érdekes folyamat, hiszen általában azt keressük egy emberben, ami belőlünk hiányzik, vagy ami kiegészíti a tulajdonságainkat. Tényleg igaz, hogy a békából herceg lesz egy csók hatására. Tudatosan erősíted magadban azt a részt, ami vonzó a másik számára, és megpróbálod elnyomni azt, ami nem szimpatikus. Ha elsöprő az érzelem, és gyors a döntés, előfordulhat, hogy összeköti az életét Jancsi C személyisége Juliska B személyiségével, azaz páncél a páncéllal, vagy jelmez a jelmezzel.

A régi időben a házasságokat a szülők intézték, a romantikus érzelem nem játszott szerepet a döntésben. Az igen, hogy a vagyon gyarapodjon, a gyerekek azonos szociális környezetben nőjenek fel, társadalmi státuszuk megfelelő legyen. Ezért gazdagodott a világirodalom olyan sok tragikus szerelmi történettel. A házasság intézménye társadalmilag is erősen támogatott volt, lehetett szeretőt tartani, bordélyba járni diszkréten, azonban válni nem. Az arisztokrata családokban a vérfrissítésről gyakran a lovászfiú gondoskodott. A társadalmi normák és elvárások tették az intézményt működőképessé. Kevesebb volt a kötelesség is, a gyerekek körüli teendők és a házimunka egy bizonyos szinten felül megoszlott, vagy alkalmazottak segítettek, vagy idősebb egyedülálló női családtagok, mert a generációk együtt éltek. A férfiak fizetése elegendő volt a család eltartására.

Térjünk vissza Jancsihoz és Juliskához. Elkezdik közös életüket, egy idő után a kezdő szenvedély megkopik. Adaptálódnak egymáshoz, de már nem a tetszeni vágyás okán, hanem mellérendelt szerepben, egyéni normáik szerint. A dologban már nincs feltétel nélküli szeretet, viszont annál több elvárás, a Te az enyém vagy jogán. Jancsi megismeri Juliska A személyiségét, Juliska Jancsi B személyiségét, ami lehet, hogy nem olyan vonzó, mint amit a szenvedély időszakában mutattak egymásnak. És természetesen birtokviszonyban vannak, tehát Jancsinak kötelessége eltartani Juliskát, Juliskának kedvesnek lennie Jancsihoz, stb. Fáj, ha valamit nem kapunk meg, és ez könnyen frusztrációvá alakul. Mégis csak ez a fájdalom mutathat rá, hogy milyenek a valódi igényeim. Itt az egyetlen megoldás, ha visszatalálunk eredeti önmagunkhoz, és megpróbáljuk ezt egyeztetni a másikkal. Nem könnyű, mert meg kell hozzá nyílni, ami a legnehezebb feladat. Mert rettegünk az elhagyatástól és az elutasítástól. Ha a sebek ellen kérget növesztünk, az az érzéketlenség stratégiája. De ez nem a fejlődés útja, hanem egy túlélési modell, ami a dominancia-elnyomás irányba viszi a kapcsolatot, attól függően, ki bírja jobban idegekkel, hosszútávon.

Abban látom a túlélés és a fejlődés lehetőségét, hogy nem ragaszkodunk régi, idejétmúlt ábrándjainkhoz, örökölt életbölcsességekhez, kiegyenlítő identitásainkhoz, ha nincs közük a valóságunkhoz. Ha sok a páncél, az annak a jele: úgy gondolom, a puszta énem nem érdemli meg, hogy szeressék.

Inkább használjuk a konfliktust arra, hogy felébredjünk, és kihozzuk magunkból a felismerés, az együttérzés és a humor képességét, lebontsuk a mesterséges én határait. Így a viszonyaink úttá alakulnak. A párkapcsolat hullámzik, minden nap más és más. De a párkapcsolat ilyen dinamikája saját személyiségünkre is igaz. Lehetünk más emberek egyik nap, mint voltunk előzőleg, és okozhatunk zavart a kapcsolatainkban ezzel a változással. Főleg ha az elvárások nem veszik a személyiség dinamikáját figyelembe.

Tanács. Amikor sorolod a társad rossz tulajdonságait, mutass rá ujjal. Majd nézz rá a kezedre, és vedd észre, hogy a kinyújtott mutatóujjad alatti három ujj magad felé mutat.

És van egyéb gond is.

Nagyon ritka, hogy valaki azt a multifunkcionális feladatkört, amit egy házasságba manapság beletuszkolunk, tökéletes minőségben hozza egy életen át. Ezért azokon a területeken, ahol nincs meg az összhang, megjelenik a rendszerben a harmadik. Romantikára, megértésre vágysz? Előbb utóbb találsz magadnak magányos romantikus partnert, ez lehet chatpartner, barát, szerető, attól függ. Más elbírálás alá esik magunkban a lelki és a testi kapcsolat, előbbi teljesen ok, az utóbbihoz kapcsolódik a legtöbb bűntudat, ezt hívják magcsalásnak. A test üzeneteivel mindig szembeállítjuk a „mi helyes” normarendszerét. Tévedés azt gondolni, hogy nem lehet több embert szeretni egyszerre. Lehetne, bár legtöbbször nem sikerül. Mert a birtokos rag rákerül az összes szereplőre. És ilyenkor nem egy, hanem két párkapcsolatban élsz, párhuzamosan, és mindkét kapcsolat válaszutakat, kérdéseket nyit meg előtted. Az, hogy ezt hogyan használod, a Te döntésed.

És egy idézet a végére: „sebezhetők vagyunk, de nem törékenyek”. Csak az idióta filmek és a személyes fejlődést hirdető álezo mozgalmak hirdetik, hogy van megoldása minden problémának, ami felmerülhet két ember között. Tanuljunk meg arra koncentrálni, ahol egységben lehetünk, és ne próbáljuk meg lehetetlen elvárásokkal megtölteni a párkapcsolatnak nevezett keretet.

Olvassátok el Jorge Bucay: Nyitott szemmel szeretni című könyvét….
 


jún
09

 

Régebben már írtam arról, hogy kommunikációnk legnagyobb része az enzimek suttogása. De nemcsak mi suttogunk, hanem az állatok és a növények is. Néha velünk, néha egymással. A parlagfű az év egyes időszakaiban begerjed. Szétszórja hímivarsejtjeit, azaz pollenjeit a levegőbe. Normálisan nem reagálunk egy parlagfű szerelmi üzenetére, ha mégis, akkor valamilyen okból a pollenen lévő fehérje válaszreakciót indít meg bennünk.

Tehát kommunikálunk a parlagfűvel. A pollenen, azaz a virágporon lévő fehérje arra szolgál, hogy a fajtársak felismerjék egymást. Az üröm nem fog a parlagfű pollenjével párosodni, mert nem azonosítja a fajtájából származó pasiként, a tulipán pedig tesz a liliom pollenjére, pedig milyen szép gyerekük lehetne. De ha a parlagfű pollenje parlagfűre kerül, a két protein kommunikálni kezd egymással, és leadja az indító jelzést a szaporodásra.

(A képen a tigrisliliom pollenje. Egy szerelmes üzenet)

Az is érdekes, hogy nagyjából egy vírusfertőzés tüneteit produkáljuk a parlagfűtől. Tisztulási tünetek indulnak be, felesleges immunreakció, mert tulajdonképpen nincs kórokozó, ami ellen harcolni kéne. Rengeteg fehérjeüzenet kering. De a fehérje üzenetét fogadni is kell, egy erre alkalmas receptorral. Ha a szervezetem fogékony a parlagfű szexuális üzenetére, akkor valami elhangolódott a rendszerben. Kommunikálok egy növénnyel, akivel nincs dolgom. Teljesen logikusnak tűnik, hogy a parlagfű allergia egyik kezelési módja, hogy a parlagfűből (Ambrosia) készült szert veszem be, és hozzászoktatom magam a parlagfű információjához. Azaz nem hisztizek (az allergia az immunrendszer hisztije), ha akar valamit tőlem.

Következő alkalommal megpróbálok utánajárni, milyen típusú allergia milyen lelki hátteret rejt. Mindenesetre van olyan megközelítés is, hogy az allergia hátterében legtöbbször egy stresszel terhelt emberi kapcsolat áll, sokszor párkapcsolat.

Addig nézzétek meg a gyakori allergiára használt szereket itt: 

allergia- homeopátia

 


máj
27

 Persze, hogy lehetsz. Manapság a szerelmet a testi kapcsolat, a szex szintjére degradálják, de tulajdonképpen egészen másról szól. Arra a képességünkre, hogy fel tudjuk magunkban lobbantani a szerelmet, szükségünk van, a túlélésünk érdekében.

Ha valakivel jól érzed magad, vagy valamit teljesen önzetlenül csodálsz, mint a címben szereplő eperpalántát, ami természetesen és egyszerűen gyönyörű egy agyagköcsögben, attól boldog leszel. Szereted, gyönyörködsz benne, és az eperpalánta nem is bánja. Emberi kapcsolatokban ez nem mindig jön össze. Csak akkor, ha a másik hagyja, hogy vele ünnepeld a szerelmet.
Lefordítva a kémia nyelvére: a finom információtól szerotonin és dopamin szabadul fel, boldogsághormonok, és ez kódolódik az adott dologhoz. Lehet ez egy simogatás, egy bók. Egy esemény. Egy zeneszám, amit együtt hallgattál valakivel, akit szeretsz. A palánta rózsás virága, amire rácsodálkoztál. A kisbabád hajának illata. A nagyi mandulás kiflije. Egy :-) a megfelelő számról. Ez lesz a menedékprogramod. Ha jönnek a rossz idők, ha bántanak, egyszerűen leülsz, rágondolsz, és aktiválódik a csomag. Lecsukod a szemed, és a véredben megjelennek a boldogsághormonok. És azt mondod, teszel a környezetedre, és tényleg felül tudod írni a stresszhormonokat egy időre. Fontos, hogy legyen ilyen menekülőcsomagod, mert ha nincs, beköltözik a szívedbe a szomorúság, és a szervezeted erre kezd el reagálni.
A szívünk csücske. Nem véletlenül használjuk ezt a fogalmat. A szívünk csücske fontos hely. Nem mindegy mit tartunk benne. Orvosi nyelven Apex cordis. A szívrohamoknál ez a terület hal el nagyon gyakran. Tartsuk tehát telis-tele szép dolgokkal.
És igyunk néha Szepsy István borából, aki egységben él a növényeivel, és hisz benne, hogy boldog emberekkel kell a szőlőt művelni.  Nagy ünnepekre való ital. A világ egyik leghíresebb bora a Lacryma Christi, azaz a Krisztus könnye. Szepsy aszúja a Krisztus mosolya nevet kaphatná.  
 

máj
15
Persze nem mindegy, mekkora a lyuk ezen a törökmézen. Ha nem akarunk öregkorunkra görnyedt hátú, rőzsét cipelő negatív mesefigurára hasonlítani, jobb, ha foglalkozunk a csontritkulással.
Csontjainkat már anyánk hasában elkezdjük növeszteni. A gyerekkortól a fiatal felnőttkorig nő a csontállomány, ilyenkor mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy szétüssük, a bolond fogyókúrákkal és az extrém sportokkal. Utána lassan elkezd a csontmennyiségünk csökkenni. A szervezetünkben lévő mintegy 1-2 kg kálcium 98 százaléka a csontokban található. A nők csonttömegük legnagyobb részét a klimax idején vesztik el. Ami jóval előbb elkezdődik, mint gondolnánk. Úgy 40 év körül. A csontritkulás elsősorban a rugalmas üreges csontokat, a gerincet, a csuklót és a bokát érinti. Ez a csonttípus mikroszkóp alatt olyan, mint a törökméz.
A csont maga is egy dinamikusan változó rendszer. A csontfaló sejtek (osteoclastok) kis területeken lebontják, majd a csontépítők (osteoblastok) újraépítik. Nem mindegy, hogy a két folyamat aránya milyen. 40 éves kor körül elkezd csökkenni az ösztrogénszint. Az osteoblastok felszínén rengeteg az ösztrogénérzékelő receptor. Ha nincs elég, akkor a csontépítés/lebontás folyamatában a csontlebontás lesz erősebb. Ösztrogén hiányában megnő a kálcium kivonása is a csontokból, mert érzékenyebb lesz a csont a mellékpajzsmirigy parathormon hormonjára. (ez a kálcium háztartásért is felelős)
És végre egy dolog, ahol előny a kerekded, de nem elhízott alkat!!
A csontritkulás kialakulásában szerepet játszik a testsúly is, vagyis a testzsír-százalék . Az ösztrogén mennyisége, mivel zsírsejtekben raktározódik, összefüggésben van a testzsír mennyiségével. Ha nincs elég zsír, nem lesz elég ösztrogén nemi hormon, ami úgy nem mellékesen felelős a szép bőrért, hajért és a megfelelő nyálkahártyákért is. :-)
A ciklus közepén a petefészkekben termelődő férfi nemi hormonokat, amelyek azt a jó kis szexi bizsergést okozzák ovuláció idején, szintén a zsírsejtek bontják le ösztrogénné. Ha nem bomlik le, marad, ezért van, hogy a nagyon sovány nőknél (ahol 20 % alá esik a testzsír) megindul a szőrnövekedés. Férfias helyeken, mint pl. az arc. A drasztikus fogyókúra felboríthatja a menstruációs ciklust is, mert ösztrogén hiányában nincs tüszőérés, és ezért nem termelődik progeszteron hormon sem. A szervezetben, mint egy finom biokibernetikus rendszerben, minden mindennel összefügg.
A csontvelő gazdag zsírsejtekben. Ha ez az arány megfelelő, akkor az ösztrogénben gazdag környezet megakadályozza a csont lebontását. Különösen veszélyeztetettek ezért csontritkulás szempontból azok, akik egész életükben fogyókúráztak (pl. táncosnők) vagy anorexiában szenvedtek. A dohányzó nők esélye is nagyobb a csontritkulásra. Miért? A dohányzás felgyorsítja az anyagcserét, és csökkenti az étvágyat. Felgyorsítja a májban az ösztrogénhormon lebontását, így nem lesz elegendő hormon. A dohányzás a vér oxigénellátását is csökkenti – a csontok és a bőr egészsége szempontjából a megfelelő mennyiségű oxigén elengedhetetlen.


Fontos az étkezés is:
Ha nincs elég kálciumbevitel, a kálciumháztartásért is felelős mellékpajzsmirigy-hormon (parathormon) elkezdi a kálcium kivonását a csontokból. Ezért fontos a megfelelő mennyiségű kálcium. Úgy 1200 mg naponta. (10 dkg kemény sajt kb. 600-800 mg kálciumot tartalmaz, vegáknak a mák a legjobb) A D- vitamin, ez az olcsó csodaszer, segíti a felszívódást, a mozgás a rugalmasságot fokozza, és megfelelő oxigénellátást biztosít. A szénsavas foszfortartalmú üdítő tilos.
A kálciumsók homeopátiás formája elősegíti a kálcium beépülését, de önmagában nem pótolja az elvesztett kálciummennyiséget. Fontos az étrend!

A 3 fő homeopátiás kálcium só:
• Calcium carbonicum
• Calcium phosphoricum
• Calcium fluoratum
Kúraszerűen érdemes szedni!

És nem utolsó sorban - a genetika. Ha a nagyi egy muraközi lóhoz hasonlított nyolcvanévesen is, jók a kilátások. Ha egy törékeny, görnyedt hátú bottal járó nénike volt - akkor irány a nordic walking és a tejbár!

 

 


ápr
29

 A szó, ugye, veszélyes fegyver. Magzatkorunkban a hallásunk korán kialakul, tehát felfogjuk környezetünk összes hang és zajingerét. Kicsit más az akusztikus élmény, mert a víz és a szervek tompítják. Mama dúdolása -a nyugalom. Apa éles hangingere, pl. szúrós megjegyzése, hogy azért mosogathatsz, mert terhes vagy, a féltékeny anyós piszkálódása viszont szokatlan dinamikus inger, és erre reagálunk. Támadunk (magunkat, mert nincs más), vagy menekülünk (szorongva elbújunk a méhen belül) vagy alkalmazkodunk. Ezek a hangok, hangsúlyok kódolódnak. Tehát hangsúllyal, hangokkal kémiai válaszreakciókat indítunk be a szervezetünkben.

Később, amikor beszélgetünk, és találkozunk ezekkel az ismerős hangokkal, felidéződnek a kódolt reakciók. Apa felemelt hangjára egyből elmegyünk lefeküdni, míg anya kérlelhet órákig. Ehhez új hangsúlyok és mimikák is adódnak. A kommunikációnk hangsúly és hangszínfüggő. Nem mindegy, milyen a család. Szókimondó, csapkodós, mert akkor az anyázás mögött is átjön a szeretet, és később, ha valaki mosolyogva azt mondja, hogy "úgy utállak" pontosan tudni fogod, hogy szerelmet vall. Ha viszont elfojtós látszatkommunikáció mögött sisteregnek az érzések, akkor az "úgy utállak" arculcsapásként fog hatni és a "menj a francba-t" sem fogja helyesen, "gyere már ide"-ként értelmezni. Pedig a másik a családi mintái szerint a legőszintébben jelzett. Az is megtörténhet, hogy pl. egy férfivel közli egy szókimondó partner, hogy kedves uram, nem bánnám ha jól ........., és lefagy, mint a windows, mert ősagresszióként kezeli a szervezete. Viszont a passzivitásra férfiként reagál.

Modern korunk kitalálta az sms-t, mint kommunikációs eszközt. Az sms kommunikáció, e sorok ihletője, F. Galló Béla szerint, a világ legnagyobb bűncselekménye. Itt az a fő probléma, hogy a terjedelme rövid, tehát nehéz árnyalni, nincs helye a teremtő képzeletnek, viszont a szavak megjelennek saját súlyukkal, és elindítják a válaszreakciót. Ezt a válaszreakciót nem finomíthatjuk az enzimek suttogásával, a mimikánkkal, a hanglejtéssel. A szó, aminek meghatározott energiatartalma van, a maga fehér-fekete módján elindul az éterben. Minden szónak van egy effektív jelentése, egy hozzá kötődő emocionális energiája és egy alapállapota, energiafelvevő képessége.

Ilyenkor az információ olyan erős, hogy elfojtjuk magunkban, mit érzünk, mi állhat a leírt szavak mögött. Kikapcsoljuk a szenzorainkat, uralnak a szavak. Nincs az utállak mögött szeretlek, mert közben elmarad a mosoly, csak az utállak villog a kijelzőn, és hangolja a kémiánkat.  Bevillan egy arc, amihez az utállak kapcsolódik, és már megy is válaszként az anyázás. Az is fontos, hogy rengeteg manipulatív szöveg és gesztus áramlik felénk mindenhonnan. Hazug szöveg az őszinteség gesztikulációival és mimikájával. Ez is áthangolja a receptorainkat.

Szóval az sms nem elég terjedelmes műfaj, hogy a mentális energiád megtöltse tartalommal. Ezért nem alkalmas például érzések megbeszélésére, kifejezésére! Vagy ehhez nagyon egymásra hangolódott érzelmi állapot kell. Például egy balhés kapcsolatban, ha a finom érzékelést már párszor össze-vissza keverte egy veszekedés, dacból visszautasítás, inkább elhiszed a menj a francba szöveget, mert nem akarsz csalódni, vagy hülyének látszani. Mert ha erre visszaírod, hogy én is szeretlek - hát ez enyhén rizikós.

Megoldás? Foszd meg az sms-t az alap energiaállapotától. Írj egy tökéletes sületlenséget. Pl: Hablatyulka kumma máma csipicsupi :-) :-) :-).

Ha az érzelmi kapcsolat adekvát, megfelelő reakció fog rá érkezni, mert itt csak a szöveg emocionális tartalma hat. (hacsak nem nyelvész az illető). Ha erre elönti a szívedet a melegség, visszaküldheted a szíves smiley-t.

És most a szabály. Mire, és mikor használhatjuk az sms-t?

Mire jó az sms?

-az elmúlt éjszaka sommás összefoglalására

-egyszavas vallomásra (mentsd el sablonként), előtte küldj egy tapogatózó kérdést, ne ajtóstul menj a házba

-találkozó megbeszélésére, ha nem titkos

-happy birthday típusú üzenetek küldésére

Mire alkalmatlan?

-lelkizésre

-békülésre

-magyarázkodásra

-beszédhelyettesítőnek

-leánykérésre (csak valami nagyon kreatív módon)

-filozofálgatásra, szóval bármire, ami élő szóval jóval könnyebb

Egyszerű, gyakran használt sms mondatok, és valódi jelentésük :-)

Látni sem bírlak, hagyj békén, elegem van, ne válaszolj - valamivel kiborítottál, kérj már bocsánatot, és győzz meg a szeretetedről, olyan bizonytalan vagyok.

Nem tudom, mit érzek - mi lenne, ha te mondanád ki először, olyan ciki.

Ma a barátnőmmel találkozom – nem érdekelsz, bocs.

A héten nem érek már rá, majd hívj – ha nem ettél volna hagymát az első randin és ülsz be egy Kiskegyeddel a WC-re utána, akkor bejönnél, de mindegy, ott vagy, talonban.

Ne hívj többet! – azaz hívj két másodpercen belül!

Olyan édes vagy, úgy szeretlek, de – hagyj már békén!

Olyan nyugodt az életem, amióta nem találkozunk – napi átlag 2 százas csomag zsepit fújok el, és most ezt azért írom, hátha provokálok valami választ.

Épp ideje, hogy beszéljünk kettőnkről – itt nincs más jelentés, ezt a csajok véresen komolyan gondolják.

Nem bírom a romantikát és az érzelgősséget – kivéve Valentin napon, a születésnapomon, ha virágüzlet előtt megyünk el, teliholdkor, naplementekor, stb….

Nem szeretek smst írni – ez már a 47. piszkozat.

Engem sem érdekelsz, mint pasi, de lehetünk barátok – a rohadt életbe, meg akarom a méltóságomat őrizni.

 

 

 


ápr
17

Egy ideje már ugye levelezőn végzem a romantikus költészet, szexi filmjelenet, sírós vagy ágyba való zene és tantrikus szex tanfolyamot a facebookon, némi receptversennyel  fűszerezve. És elgondolkodtam azon, hogy miért aktívak az emberek ennyire a közösségi oldalakon..

A kulcsszó: nincs a dolognak tétje! Megoszthatod a gondolatodat, érzéseidet gyakran több emberrel is, mint szeretnéd, de nem kell szembesülni a visszajelzéssel. Azaz, csak a pozitívval.

A frusztráció, hogy nem értékelnek eléggé azért elég általános társadalmi probléma, vagy kapcsolati, oda-vissza. Az ember védekezésül néha kialakít egy álomvilágot. Régen, dédanyáink korában naplót írtak, vagy selyemvirágokba hímezték a vágyakat, esetleg a bátrabbak flörtöt kezdtek egy snájdig katonatiszttel. A férfiak szerelmet és szép szavakat vettek az erre szakosodott műintézményekben.

Ma már nincsenek felolvasókörök, teadélutánok a nőknek, piros lámpás házak a férfiaknak. Nincsenek igazán közösségi terek sem. Így az emberek keresnek egy csatornát, ahol tét nélkül felfedhetik azt, ami bennük van. Ahová feltehetik kedvenc versüket, lesz legalább pár olyan ember, aki épp egy húron pendül, tehát lesz közönség, értékelik, amit gondol. A facebookon belül mini netek léteznek. Mini közösségek. Gyakran női közösségek, akik kommentelik, lájkolják, szeretik egymás gondolatait, alkotásait, lehet az egy művészi capuccino vagy éppen egy most született kisbaba. Ez egy hely. Ahol nem fintorognak, hanem lájkolnak, ha nyálas, romantikus zenét teszel fel, dicsérik a csirkereceptedet, és azonnal észreveszik, ha új frizurád van. Olyan, mint egy modern fonó.

De a tágabb valóság persze izgalmasabb, mert ugye a facebookon kukkolni és tét nélkül ismerkedni is remekül lehet. Mert az életben, szemtől szembe nem tudjuk olyan bátran vállalni magunkat, mint a billentyűk és a láthatatlanság rejtekében.

Igen, lassan már csak virtuálisan élünk közösségi életet.

Szóval megannyi modern Mása, Irina és Olga van a facebookon. Aki 4-500 karakterben a kibertérbe repíti gondolatait, vágyait. Egy egész új kifejezésrendszer alakult ki erre a jelenségre:

Pl.

Otthon, este, párok közti beszélgetés:

Nézd, hányan lájkolták a fotómat! - valódi értelme: nem vennéd már észre Te is?

Az egyik ismerősöm olyan szép verset linkelt be, megosztottam  mindenkivel! - valódi értelme: olvasd már el, rólunk szól!

Annyira szép ez a szám, Józsi tette fel. - valódi értelme: Józsi bezzeg romantikus, míg Te csak focit nézel...

Mi lenne, ha a házastársak olvasgatnák egymás facebookoldalát?

Jó, vicceltem.

 

 

 

 


ápr
09

A petefészekciszta állítólag nem a boldog nők betegsége...

       Akkor keletkezik ciszta, ha a nő talált, kapott egy dolgot, ami örömet ébreszthetne benne, de nem hagyja növekedni, inkább magába fojtja. Úgy gondolja, hogy ez a valami, bármi legyen is, számára nem jó, vagy nem megléphető, esetleg külső körülmények miatt nem valósulhat meg. Ez a lelki háttér – egyik fele.
      Ha jobban megnézzük, ez lehet például kreatív női energia, amit elfojt – kötelességtudatból. Lehet, hogy ez a tendencia – feláldozom magamat, az álmaimat - családi örökség, generációk óta. Ezt elvárásnak nevezik. A szent asszonyok….
      Lehet meg nem élt szerelem, mert a helyzet – szintén elvárások és az erkölcsnek nevezett korlátozó szabályrendszer szerint – nem alkalmas az érzelem kiteljesedésére. De erre a hormonális rendszer fittyet hány, átáll szerelem üzemmódba, miközben az agy korlátozza ezt a folyamatot. Ha valakihez vonzódunk, a feromonjaira reagálunk. Reagál a kémiánk. És akkor küldünk egy jelzést: nem szabad! Lássuk be, ez némi ellentmondást okozhat a rendszerben.
Építhetünk belső gátat, hogy ne áradjon belőlünk agresszív reakció válaszul egy családon belüli erőszakra.  A családon belüli agresszió széles skálán mozoghat. A férj földön hagyott büdös zoknijától a nem kívánt, de eltűrt szexuális kapcsolatig, sőt extrém esetben a testi-lelki bántalmazásig terjedhet.
Az elfojtás oka általában önbizalomhiány, vagy az, hogy a visszajelzést egyedül környezetünktől kaphatjuk. Ezért érthető módon próbálunk pozitív visszajelzéseket kicsikarni még úgy is, hogy megerőszakoljuk eredeti ösztöneinket. A félelem az elutasítástól, vagy a saját értéktelenség, feleslegesség érzése erős motiváció.
Összességében azért a ciszták oka a női energiát ért sérelemben kereshető.
De mit tehetünk, ha már ott van?
Az első lépés a felismerés, miért történik ez velem? Egyszerűnek hangzik, de nagyon nehéz tisztán látni. Nem árt a segítség... Keressünk egy jó orvost, és kiegészítésképpen kérjünk homeopátiás tanácsot. A homeopátiában petefészekciszta szerei:
Az ARNICA a testi-lelki sérülések fő szere. Másik jellemzője a félelem. Az irracionális félelem. Mi lesz, ha otthagy, nem kellek senkinek, mi lesz, ha leveszem a ruhámat, és meglát, már nem vagyok húsz éves...
A MEDORRHINUM a női bántás szere. Endometriózisra, cisztákra, vérzési rendellenességekre, gombás fertőzésekre alkalmazzák leggyakrabban.
STAPHYSAGRIA az erőszak áldozatainak.
STRAMONIUM – az elfojtott düh.
A növényvilág szerei:
cickafarktea – ülőfürdőnek
Jóga – egyes ászanák különösen jók a kettes csakra problémáira.
És egy gyakorlati tanács: ovulációs időben ne menjünk ultrahangvizsgálatra. Egy nagy tüszőt könnyen diagnosztizálhatnak cisztaként.
És ne felejtsd, a fenti információ soha nem helyettesíti a megfelelő orvosi vizsgálatot!
 
 

már
25

Szerintem hülyeség azt mondani, hogy egy gyors, izgi menetnek nincs létjogosultsága, és váljon mindenki a tantrikus szex professzorává. Rettentő unalmas lenne… J Mint mindenben, itt is az arany középút a megfelelő.

Egy azonban biztos, a teljesítménykényszernek nincs helye az ágyban.Az igazi, minőségi orgazmus nem egyenlő a sikkantós kis hangocskákkal, amit egy receptor túlstimulálásával érünk el.

Ha az idegrendszer szintjén nézzük, ez a fajta orgazmus szimpatikus gerincvelői reflex. Jellemzői: a kontroll és a teljesítmény. Az ilyen szex csak akrobatika, vagy szépen (esetleg bénán) koreografált küzdősport. Érdekes jelenség, hogy az ilyen reflexes orgazmus után gyakran marad némi érzelmi frusztráció, amire a gyakorlatias világ kitalálta az utójáték fogalmát…. J Ennek élettani magyarázata is van. Az oxitocin hormont, ami azt a zselés, remegő boldogságérzetet okozza, csak hosszabb paraszimpatikus hatás hozza létre kellő mennyiségben. Enélkül az orgazmus olyan, mint amikor kisütnek egy kondenzátort. Egy villanás, utána semmi. Aztán lehet töltődni. Emellett az egyik boldogsághormon, a dopamin termelődésében is szerepet játszik. Ez azonban nem kötődést, hanem éhséget, vágyat eredményez. Szex közben megnő a dopamin szintje, orgazmus után leesik. Ilyenkor fordítunk hátat egymásnak az ágyban.

A másik kategória angol kifejezéssel a soulgasm, azaz a lelkek orgazmusa. Mi a kettő közti leglényegesebb különbség? Az egyiket teszem (csinálom, megcsinálom), a másikat megélem. Az egyik érintkezés, a másik fúzió. Az egyik teljesítmény, a másik létállapot. A széteső elme állapota. Amikor kikapcsol az ego. A párkapcsolatban eddig a pontig a nyálkahártyákon keresztül egy csomó információt cseréltünk. Szerencsés esetben nem volt különbség a felső és alsó nyálkahártyák üzenetei között, azaz a dolgot mindketten akartuk, és nem volt bennünk családilag kódolt bűntudat, vagy egy erőszak élménye. Az ilyen emlék érdekes dolgokat művel a PH-val.

Az információk nagy részét, főleg azokat, melyeket a kozmikus tudattalanból szedtünk le, nem tudjuk értelmezni, bár hatással vannak ránk. A lassú orgazmus isteni egységtudatában együtt merítkezünk meg a kozmikus tudattalanban. Visszacsatolunk a forráshoz. Megkapjuk a megoldókulcsot a kettőnk között áramló információkhoz. És ez nem vágyat, hanem kötődést eredményez, a hormonális-idegi kommunikációnk szintjén. És elalszunk egymás karjában. Alvás közben pedig átrendezzük az agyunk memóriakatalógusát az élménynek megfelelően.

Egy gondolat a stressz és a szex kapcsolatáról. A szexre, mint örömforrásra, ugyanúgy rá lehet szokni, mint az evésre, ivásra, szerencsejátékokra. Egyes típusokra ez a fajta „jutalmazás” kimondottan jellemző.

 


már
18

 Állunk egymással szemben, és megérkezik a hívójel, a feromon. A homeosztázisunk , azaz testünk egyensúlyi állapota megváltozik, mert a feromon stimulálja egyes hormonjaink és neuropeptidjeink termelését. Elkezdünk magunkról szag és rezgésingereket sugározni. Megváltozik a bőr ellenállása, a PH érték, csökken a szervezet önvédelmi mechanizmusa. Ha ez az inger hat a másik megfelelő receptoraira, az ő teste erre válaszolni fog. De mit is kommunikálunk ilyenkor?

Izgalmi állapotban nemcsak a fizikai állapotunkat kommunikáljuk, hanem aktiválódó pszichogénjeink a lelkünket is kivetítik. Ha én egy szorongó családból érkezem, ahol a szex nem működött a legjobban, vagy erős korlátok közé szorították, akkor izgalmi állapotban szorongó szagokat fogok magamból árasztani. (megnövekszik a véremben a laktoferrin és neutrofil granulocita mennyisége). Lehet, hogy már-már büdösnek is érzem magam. Viszont aki velem szemben áll, szintén egy szorongó anya gyermeke. Mama sokat szoptatatta, mert ez jó menekülés volt apa elől, és a legkellemesebb állapot, azaz a testközelség és a mama szorongó hónaljának az illata bekódolódott a csecsemőbe. Tehát ő ezt a szagelegyet a feromonnal keverve ellenállhatatlannak fogja érezni. Mind a szexuális, mind a pszichés emlékeken alapuló kötődés megvan. (ebből lehet aztán könnyen gyerek)
Ilyenkor hozzáérünk egymás nyálkahártyájához a mélyebb mintavételért. A száj nyálkahártyájáról gyorsan leolvasódnak az információk. Pl. az ajak tele van akupresszúrás pontokkal. Minden információ a testről megtalálható itt. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy az ember egy csók után megtörli a száját és azt mondja a másiknak, hogy bébi, szedj már erre a makacs székrekedésre valamit, hanem azt, hogy ez az erős inger, a csók, úgy hat a pontokra, mint a masszázs. A nyál, és a szánk belseje tele van baktériumokkal. Ezeket is ütköztetjük. Vajon jó táptalaj vagy Te az én bacimnak? Megnézem a fogadat, nyelvedet. Holisztikus információgyűjtés. Mint amikor egy programot telepít az ember a számítógépre. Végigfut, és eldöntjük, hogy vajon alkalmasak lennénk együtt családalapításra, vagy ez az egész csak a libidónkra hat, tehát csak szex lesz köztünk, vagy az sem.
A különbség egyszerűen: ha a libidóra hat az inger – ez a szerelem. Ha a pszichére – olyan vagy, mint anyám, apám, ismerős a mintád. Ezek külön-külön, és együtt is nagyon erős vonzalmak lehetnek. Van olyan párkapcsolat, ahol a libidó gyenge, de a pszichotropikus vonzalom rettenetesen erős. És fordítva is.
A csók emellett visszarepít minket egymás evolúciós történetébe. Hogy kinél mi kattan be ilyenkor a másikról? A nagymama háborús emléke? Egymás nyálából lerántjuk a másik családtörténetét, ütköztetjük, csak nem tudjuk értelmezni, tudatosan.
Szóval a csók nem más, mint kommunikáció. Felsőfokon. Sokkal hatékonyabb, mint az egyébként csak többnyire rejtőzködésre szolgáló beszéd.
Tehát, ha szűkszavú a szerelmed, és nem vall – csókolózzatok. Megjön az info, hidd el.
Akit érdekel a pszichogenetika és a homeopátia kapcsolata, a Mindennapi pszichológia márciusi számában nézze meg F. Galló Béla írását.
Családi energiákról itt olvashatsz
 


már
09

 Gondolkodtatok már ezen? Mi a csók szerepe? Miért pont a szánkat érintjük össze? Miért nem a fülünket, pl.? Persze, ennek is van magyarázata. Fizikai…..

F. Galló Béla pszichoteoretikus szerint az emberi kommunikáció számunkra legfontosabb funkciója nem egyéb, mint a rejtőzködés. Úgy kommunikálunk, hogy erősségeink kerüljenek felszínre. Pl. ha diszgráfiás vagyok, akkor nem blogot fogok írni, hanem dumálok. De amikor beszélünk, nem azt mondjuk, amit érzünk, hanem amit mondani szeretnénk – magunkról. Nem tudom mennyire világos a különbség. De a kommunikációnk nagyon kis része a beszéd. Akkor hol történik az igazi információátadás? A metakommunikáció során. A metakommunikáció jellemző egyes fajokra, nemzetekre, családokra, szubkultúrákra, egyedi mintákat követ. Milyen, amikor metakommunikációban elbeszélünk egymás mellett? Mint amikor a kutya meg a macska barátkozik.

Amikor a kutya játszani akar, ennek külső jeleit a macska támadásnak veszi. Csak akkor nincs így, ha együtt nevelkednek, és megtanulják egymás jelzéseit. De így is előfordulhat, hogy a macska, mint később háziasított állat kikattan, és csinál olyat, amitől a kutya – véletlenül – kinyírja. Ugyanezt csináljuk egymással mi is, mi, emberek.
Ha együtt élünk, vegyünk például egy házasságot, akkor már tudom, mi az, ami a kommunikációmban idegesíti a másikat. És már megtanultam az erre vonatkozó metakommunikációmat is lefojtani. De az érzés megvan. Tehát elektronok áramlása indul meg közöttünk. Ha ilyenkor valamilyen nyálkahártyánk érintkezik, itt komoly kisülés, pozitron robbanás keletkezik, és az érzés információlöket formájában megy át a másikba. Tehát, kommunikálunk. Ezért fontos, hogy a szégyenlős szerelmesek, akik nem beszélnek az érzéseikről, legalább csókolózzanak. Mert ilyenkor kiegyenlítődik a dolog. Kisül az, ami felhalmozódva, energiatöbbletként problémát okozhatna a szervezetben, vagy feszültséget az egyéb kommunikációban. A viktoriánus filmekben is leül John és Jane, egy fantasztikus beszélgetés kezdődik a zenéről, aztán hirtelen vehemensen csókolóznak. Majd isznak egy teát. De ez így ok. Mert elmondták az érzéseiket egymásnak. Az enzimek suttogásával, ha már a szavak nem működnek. Szóval, ha valaki szerelmesen megcsókol, az az üzenet lesz érvényben, akkor is, ha közben nem mond semmit, vagy állítja, hogy nem vagy az esete. Viszont ha ez a kiegyenlítődés nincs meg, és az érzések és a kommunikáció között ellentmondás feszül….na, ebben az esetben elkezdődik egymás legyilkolása. És miért a szánk? Igazán egymás szemébe is pisloghatnánk, de az bonyolultabb. A nyálkahártyákon gyorsabb az információáramlás, mert vizes közeg, és nincs úgy leszigetelve, mint a bőr. Kivéve persze ha rúzzsal bekenjük, vagy telenyomjuk a szánkat extra strong orbittal.
Ha már nem is csókolózik egy pár, és dühösek, mi történik vajon, amikor lefekszenek egymás mellé aludni? Alvás közben a gondolatok elkezdenek vándorolni. A gondolatok azonban nem úgy mennek át, mint egy mondat. A gondolatokhoz emóciók, indulatok, érzések tartoznak.  Néha dühös vagyok a másikra, de nem mondom el neki, ez azonban éjjel annyira aktív, hogy még rosszul is lehet az, akire haragszom. Felkel, hogy ég a gyomra. Nem tudja miért, hacsak nincs egy aktív álmodási szakasz, ahol egy szimbólumrendszerben megfogalmazódik a másik érzése.
Vegyünk egy példát. Egy férj, akinek szexuális problémái vannak, kisebbségi érzése, kompenzáló macsós stílusban közelít a feleségéhez. Feleség szervezete erre védekezően reagál, minden nyálkahártyája kiszárad. Ebből nem lesz szex, mindenki megsértődik. Éjszaka elindul a tehetetlen düh, és a férj álmában kígyókat ver lapáttal. A feleségnek reggelre indokolatlan hüvelyviszketése kezdődik. Éjjel pedig menekült álmában. A kígyók elől… Ez a mélytudattalan kommunikáció, amelyben szervezetünk a másik elvárásaira is reagál……
 

 


feb
25

Az influenzavírus a mikroszkóp alatt úgy néz ki, mint egy rajzfilmfigura. Sikerét, azaz, hogy még mindig létező, sőt néha madár, disznó, spanyol néven rettegett betegség is, rendkívüli változékonysága biztosítja. Felületén antigének vannak, ők a vírus névjegyei. (Ezeket jelölik betűvel és számmal, pl. H1 és N1). Nézzük, mik is ezek:

Az influenzavírus felszínén ún. antigének találhatók. Azokat az anyagokat nevezzük antigénnek, melyek a gerincesek szervezetében ellenanyagok (antitestek) termelését, illetve immunválaszt indítanak el. Az elnevezés Detre László magyar mikrobiológustól származik, feltehetően az anti(testet) generál szavakból. Ma már tudjuk, hogy az immunrendszer nem csak antitestekből áll. A modern definíció szerint minden olyan anyag antigén, amit az immunrendszer felismer. Az antigének általában fehérjék vagy poliszacharidok; ezek a baktériumok, vírusok és más mikroorganizmusok testét felépítő anyagok. Az A vírus felszíni struktúráját két antigén határozza meg, a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N). Az emberi megbetegedést okozó törzsekben három H antigén (H1, H2, H3) és két N antigén (N1, N2) fordul elő. A felszíni antigének folyamatos változásban vannak. Változásuk okozza, hogy az egyszer átélt influenza ellen nem fejleszt ki a test teljes védettséget, és azt is, hogy az influenza elleni oltóanyagok gyorsan elévülnek. Általában ez a változás az antigénekben kismértékű, amikor 10-20 évente hirtelen lecserélődnek a vírus antigénjei, olyankor történnek tömeges megbetegedések, hiszen az emberek egy eddig ismeretlen kórokozóval állnak szemben. Az 1977 óta az időről-időre visszatérő járványokban általában a H1N1 és a H3N2 A vírusok, illetve egyes B influenzavírusok a globálisan elterjedt kórokozók.
Eddig a tudomány, de mit tehetünk, hogy a vírus minél hamarabb menjen a levesbe. Ez most nem rossz vicc, hanem komoly. Barátunk, a H1N1 2-3 napig is elidőzik az orrüregben és a torokban, mielőtt munkája eredménye láthatóvá válna. A meleg leves kimossa a szájüreget, és a béltraktusban a másvilágra küldi a vírust. A régi, bevált, már a Bibliában is ajánlott módszer a tyúkhúsleves volt. Többek között azért, mert a madarak bélcsatornájában ott tanyáznak az influenzavírusok és a levesben elölve primitív immunserkentőként dolgoznak.
A levesből felszálló gőz olyan, mint egy inhalálás, tisztítja az üregeket, és aromaterápia is egyben, ha mindent belefőztünk (hagyma, szegfűszeg, zöldségek) ami a húslevesbe való.
(És mielőtt valaki a studyt követelné, IGENIS VAN BENNE VALAMI: a csirkehúsleves fokozza a neutrofil termelődést a szervezetben, ami nyálkaoldó hatású, lsd. Dr. Rennard et al: Chest 2000; 118: 1150-1157.)

Az influenzát ne hordjuk ki lábon, egyrészt, mert fertőző betegség, másrészt, mert ilyenkor lesznek elhúzódó szövődményei. Feküdjünk, pihenjünk, fogyasszunk sok folyadékot, a közepes lázat ne csillapítsuk, mert ez a legjobb vírusölő, és könnyű ételeket együnk. Az antibiotikum nem jó az influenzára, a szövődményekre rendelik, általában.
Mit tegyünk, hogy immunrendszerünk harcra kész legyen? A jó öreg C-vitamin mindig legyen kéznél, de H1N1 a D vitaminnal sincs barátságban. Az echinacea (kasvirág) növény homeopátiás alacsony hígítása is nagyon jó immunerősítő. Egész télen lehet szedni (tíz nap szedés, öt nap szünet). És aki nem hisz a homeopátiában, az influenza a legjobb alkalom, hogy kipróbálja. Az első tünetektől. És fekvéssel egybekötve. Mert akkor hiába, ha közben a munkahelyünkön halálra stresszel egy kolléga…
A homeopátiás kezelés itt olvasható:
 


feb
17

Gondolkodtatok már azon, miért kék az újszülött babák szeme? És a kocsmai verekedőké? Persze, különböző okokból…
Miért más színű az emberek szeme? És ha csak később alakul ki a szemünk színe, miért kék születéskor, és miért nem, mondjuk fehér, vagy vörös, mint a nyulaké?

A szemek színéért a melanin nevű anyag felelős, az, amelyik a bőr és a haj színét is meghatározza. Ez az anyag születés után egyre termelődik, így vált színt a baba szeme, attól függően, milyen géneket örökölt aputól, vagy anyutól. Az sem mindegy, hogy milyen sűrűn helyezkednek el a szivárványhártya pigmentjei. Képzeljük el úgy, mint egy palettát, ahová körecsettel visszük fel a színes foltokat. Így lesznek azok a szép, cirmos macskaszemek, főleg a zöld és világosbarna szeműeknél. Persze maga a festékanyag, a melanin mindig egyszínű, sárgásbarna. A lényeg, hogy hány színes folt van a szivárványhártyán. Akkor mitől kék a kék? A természetben gyakran látszanak nagy mennyiségben kéknek az egyébként színtelen anyagok. Pl. a víz. A kék a legkönnyebben visszatükröződő spektruma a palettának.
Így a színtelen szivárványhártya kéknek tűnik, mert a kék verődik vissza róla.

Amikor azonban valaki egy jó nagyot behúz, a kék valódi kék lesz.
Ilyenkor megsérülnek a hajszálerek, és vér kerül a környező szövetekbe. A szöveteket elárasztó vér először vörösre festi a környezetét. A vérfesték (hemoglobin) ezután nem jut oxigénhez, piros színe kékre változik. Mindenki látta már az oxigéndús artériás és oxigénszegény vénás vér színe közti különbséget. A hemoglobin ezután elkezd lebomlani, a zöldes-barnás árnyalatokat ezek a bomlástermékek varázsolják testünkre. A bilirubin a sárgát, a biliverdin (benne van a nevében) a zöldet, és a hemosziderin a barnát. Amikor a test megtisztítja a területet, a bőr visszanyeri normál színét. Ez néha hetekig is tart.
Bevert szemekre való homeopátiás szerek, Sérülések esetén használható szerek

 


feb
08

Ez nem saját írás, de nagyon elgondolkodtató. Ezért gondoltam, közkinccsé teszem..

A gyógyító szándék

(pár gondolat az alternatív gyógyászat körüli hajcihő kapcsán)
 
Egy orvos minimum 6 év  egyetemi tanulás után kap diplomát. Eután következnek a gyakorló évek. Vannak köztük kiemelkedő szakemberek és átlagosak is. Azt azonban soha nem vitatnám, hogy legkevesebb tíz év kemény tanulás és egy gyógyítói eskü után ne lenne MINDEN orvosban valódi, nemes gyógyítói szándék.
Természetes, hogy mindenki más módszerekkel, világnézettel, hittel és eredményességgel gyógyít.
 
Szomorú tény, hogy az egészségügy világszerte alulfinanszírozott. A gyógyszergyártás óriási üzlet, maga a gyógyítás azonban nem az.  Itt van a probléma gyökere.
Az egészségügyi intézményeknek és orvosoknak – sarkosan fogalmazva- két választásuk van:
 
1, tudásuk legjavát adva, esküjük szerint gyógyítanak szegényt és gazdagot egyaránt és ezért mindenki csak annyit fizet, amennyit tud. Ettől persze a kórházak tönkremennek, nem lesz pénz fejlesztésre, bérekre stb.
 
2, elfogadják a gyógyszergyárak anyagi támogatását. A támogatás viszont nincs ám ingyen.

 

Ettől függetlenül az EREDETI gyógyító szándékot soha nem kérdőjelezném meg.

 
Az orvosok mellett gyógyítónak tekintem az ápolókat, képzett természetgyógyászokat, stb. Én úgy gondolom, hogy a sikeres terapeuta ötvözi a tudást és az intuíciót. Egyik sincs meg a másik nélkül. A szándék azonban nem elegendő. Tanulni is kell. Sokat. Nagyon sokat. Az egyhétvégés tanfolyamok után beavatottak magabiztossága ezért visszatetsző. Aki sokat tanult, tudja, hogy  mennyi erőfeszítés és áldozat a tudás megszerzése. Ezért általában mások tudását is tiszteli.
 
Ezért tartom különösen bántónak, ha egy elhivatott szakembert –pusztán a gyógyítási módszere miatt- sarlatánnak titulálnak. Hogy veheti a bátorságot bárki, hogy komplett klinikákat, nemzetközi publikációkkal és óriási tapasztalattal rendelkező homeopata orvosokat szerencselovag szemfényvesztőnek nevezzen?
 
Ezzel el is jutottunk a lényeghez: egy ember alapvető hitrendszeréhez.
A világ népességének nagy százalékának –nekem is pl.- értelmetlen a kérdés, hogy „Van e Isten?“.   Bizonyosságot látunk rá a teremtett világban.
Vannak, akik még nem érzik ezt a bizonyosságot. Ők emberalkotta műszerekkel mérni akarják a rezgést, lombikban szeretnék izolálni az isteni esszenciát. Akkor hisznek, ha látják mikroszkóppal és le tudják írni képlettel. Ez nem baj. Ez egy paradigma. Ez enyém meg egy másik. A baj csak az, hogy ha ennyire fundamentális kérdésekben nem értünk egyet, akkor nehezen értünk szót a világ egyéb, apró-cseprő dolgaiban.
 
A media és a holisztikus gyógyítás, avagy ki fizeti a révészt?
 
Jelenleg hazánkban számos tv csatorna, internet, nyomtatott sajtó ontja az információt. Gyakorlatilag feldolgozhatatlanul sok adat ömlik ránk. Ha valamit meg szeretnél tudni, meg van rá a lehetőséged, hogy kutass és találj. Objektív tájékoztatás szerintem nem létezik. Csak azt lehet eldönteni, hogy nekem, önmagamnak ki számít hiteles személynek egy adott kérdésben. Kivel pendülök egy húron. Annak a szavát elhiszem, másokét eleve kétkedve fogadom.
Ami számomra elgondolkodtató volt az utóbbi időben, az a televiziók és rádiók hozzáállása  a holisztikus gyógyításhoz. Jobban mondva annak lejáratásához. Azért ezeket emelem ki, mert ezek jutnak el szinte válogatás nélkül mindenkihez.
(magyarul ha se időd, se energiád, se képességed, se igényed megtudni valamiről konkrétumokat, akkor a televizó majd lenyom a torkodon egy verziót)
Ami feltűnt nekem, hogy megszaporodtak a televiziós jövendőmondók. És felbukkantak azok, akik ezektől meg akarnak minket óvni. Most  csak a jósokat  említem, mert nagyon jellemző példa, de említhetném a magazinműsorokban 2 percet kapó alternatív gyógyászati szakemberek és a modellből lett riporterek parttalan beszélgetéseit is.
 
1, Tételezzük fel, hogy egy különleges képességekkel bíró –mert van ilyen- látó, megélhetési gondokkal küzd és elvállalja, hogy egy műsorban tanácsokat ad a betelefonálóknak.  Vagy tételezzük fel azt, hogy egy semmit nem látó szélhámos ül a kamera előtt. Mindkettőnek sajnos egy eredménye lesz:  az ilyen képességű embereket nevetségessé teszik, lejárátják és ellehetetlenítik.
Kinek fizetnek műsoridőt? Ki ad teret az egésznek? A televíziós csatorna.
 
2,  Akik annyira meg akarnak óvni engem a televiziós jósoktól, azokat nem zavarja a rengeteg reklám a műsorok között? Vagy inkább úgy kérdezem, hogy nem zavarja őket a reklámok között néha felbukkanó műsor?
Mennyivel jobb energiaital reklámot sugározni, mint tv-s jóslást? Komolyan kérdezem: mennyivel tesz nekem jobbat egy szénsavas üdítő, mint egy látó?
Mert ha jól tudom, a szkeptikusok társasága még nem emelte fel a szavát az üdítőitalok, a pálinka, a finomított cukor, a gyorséttermek ellen. A jósok és a homeopátia viszont nagyon zavarják őket.
 
Ha egy felnőtt magyar állampolgár rendelkezik szavazati joggal, eldöntheti, hogy a megkeresett pici jövedelmét hogyan osztja be, akkor miért nem tekintjük elég érettnek ahhoz, hogy eldöntse, hogy miképp szeretne gyógyulni?
 
Ha valaki a munkanélküli segélyét egy délután alatt elihatja a kocsmában, akkor miért ne verhetné el valaki a pénzét egy tv-s jövendőmondó műsorban?
Ha szabadon vásárolhatok sósavat, fehérített cukrot, allergizáló kozmetikumokat, tartósítóval telenyomott édességet, akkor miért tartja bárki a gyógyteákat veszélyesnek?
Meghurcolunk egy orvost, azért mert otthon segít világra kisbabákat, de cseppet sem zavar minket, hogy a kórházban az 5 perces újszülöttet egy világmárka babafürdetőjével mossák le, amiben nátrium-lauryl sulphate van.
Tekintsük már egymást felnőttnek, akik a számukra fellelhető információk alapján döntéseket hoznak az életükről. Lehet, hogy tévedünk, de az legalább a saját döntésünk volt. Ha én homeopátiás golyócskákkal, vagy illóolajokkal akarom meggyógyítani a gyerekemet, akkor tehessem azt. Ha pálinkával akarok ünnepelni, akkor tehessem azt.
 
Vagy vegyünk gyámság alá egy egész nemzetet? Akkor ki fogja megmondani, hogy  ehetek e krémest?
 

feb
02

A nagy felfedezések revelációkból jöttek. Hogy aztán ezt ki hogy bírta lenyomni a környezete, kora torkán, az már az egyéni képességeken múlott. Giordano Bruno-nak nem sikerült, Newtonnak olyan jól, hogy egy korszakot alapozott meg. Minden jelenségnek van fizikai magyarázata, a lourdes-i gyógyulásoknak is. …

Bár meghirdették a tudomány végét, azzal érvelve, hogy a humán genom feltérképezése után már nincs mit felfedezni, azért pár kérdés nagyon is nyitva maradt. Kezdjük a legfontosabbal: hogy keletkezett élet a Földön? Az ötvenes években felállított teória, miszerint a langyos levesben úszó szervetlen anyagok némi energia és persze szerencse folytán intelligens fehérjemolekulákká szerveződtek, nem állja meg a helyét. Ma sokan arra a magyarázatra hajlanak, hogy az élet más bolygóról érkezett. De azon a másik bolygón vajon hogy keletkezett? A másik ilyen kérdés, amire nincs válasz, az az, hogy a Földön, a termodinamika második törvénye szerint a rendszerek a rendezetlenség felé haladnak, mert ennek fenntartásához kevesebb energia kell. Ezért rozsdásodik az autó, dől össze a ház.  Ezalól egy kivétel van, az élő rendszer. De mi az, ami a sejt rendkívül bonyolult rendszerét ilyen összehangolt működésre bírja, a törvénynek ellentmondó irányban? És ahogy egy élő rendszer elpusztul, az entrópia törvényének megfelelően bomlásnak is indul….A XX. század redukcionista tudománya (ha elég kis részekre szedünk mindent, ott lesz a magyarázat) hiába kereste erre a választ. Sőt, volt egy két olyan meglepetés, amire nem is számítottak. Pl. nem találták a DNS-ben az élet értelmét. Sőt, rájöttek, hogy a DNS maga is változik, tehát a sorsunk, betegségeink nem kizárólagosan predetermináltak a DNS-ben. Nemcsak spontán mutációk, hanem környezeti hatások miatt is. John Cairns kísérlete példa erre, ahol E.coli bacikat, melyeknek nincs tejcukor bontó enzimjük tejcukorba tett, és azok vadul mutálódni kezdtek, hogy fel tudják használni a laktózt táplálékforrásnak.
(Vicces, de azt, hogy a génállomány állandó, és nem változtatható egy „szadista” kísérlete alapozta meg.  Weisman 1890 –ben azzal foglalatoskodott, hogy egerek farkát vagdosta le, majd ezeket szaporította, a gyerekekét is levagdosta, és mégis farokkal született a harmadik generáció. )
 És a genetikai anyagunk 95 %-ban egyezik a fehéregérével, csak ő egy kicsit több fehérjét szentel a szaglásának… De mit fehéregér, a muslicának, a genetikusok kedvenc állatának 15.000 génje van. Akkor nekünk, a felsőbbrendű embernek vajon hány lehet? Biztos legalább 500 000. Hát nem. 24 000, kb. a duplája a muslicáénak. Tehát nem a genetikai állományunk tesz minket emberré.
Einstein gyakran idézett mondása, hogy a világ problémái nem oldhatók meg azzal a gondolkodással, mely a problémákat létrehozta. Minden nagy felfedezés egy hatalmas tudati ugrást is jelentett az emberiségnek. Mai szemmel nézve már nem nagy dolog, amiért máglyahalált haltak, de az akkori környezet ezt az információt ennyire nem tudta befogadni. Mit mondott Bruno? Azt, hogy a csillagok tulajdonképpen távoli Napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek, s azokon a földihez hasonló élet lehetséges. Ezt ma már az óviban is tudják.
Persze voltak olyanok, akik életben tudtak maradni. Leonardonak szerencséje volt, hogy az elfogadó reneszánszba született, bár tudata, és a természetre való rálátása évszázadokkal előzte meg korát. Einstein az elméletét először gondolatkísérletként állította fel, a matematikai bizonyítás később jött. Bohr az atom modelljét álmában látta meg.
A redukcionista hozzáállás legkevésbé a gyógyulásban állja meg a helyét. A newtoni modell szerint (bár szerintem Newtont torzítva interpretálják) egy nagy gép az ember, kis alkatrészekkel, amit az agy irányít, mely mérete miatt teszi az embert felsőbbrendűvé. Így leírva már elég hülyén hangzik, nem?
Sokszor gondolkodtam, vajon mit érezhetett Hahnemann, amikor felfedezte a homeopátia önregulációs gyógymódját, a XIX. század elején. Szerintem az egész élete azzal telt, hogy próbált a kor tudományának megfelelő magyarázatot adni a jelenségre. És ne becsüljük le, ez olyan jól sikerült neki, hogy a tézisei máig megállják a helyüket. Empirikus alapon. Tudományosan a kvantummechanika írja le. Hogy nem értjük? Persze. Ugyanis a homeopátia jelenségének teljes fizikai magyarázatához kvantumugrást kell a tudatnak végrehajtania. Ugyanott állunk, mint a mi irányítja a géneket kérdéskörnél. Magyarázat létezik, csak olyan paradigmaváltást igényel a mechanikus világtól, amelyre még nem sokan képesek. Niels Bohr híres mondása: akinek nem forgatja fel a kvantumfizika az életét, az egyszerűen nem érti.
És mi a kvantumfizika Lourdes mögött? R. A. Wilson amerikai pszichológus professzor azt állítja, hogy a kvantumkáosz – azaz a makrovilág mögötti kavantumfolyamatok - általában tudattalan szinten – kölcsönhatásban van az emberi pszichével, és hogy ez a kölcsönhatás a nem lokális kapcsolatokhoz hasonlóan működik. Lefordítva, Lourdes-ban az gyógyul meg, aki a tudatát Jézusnak erre a mondatára állítja teljesen:
Hogyha valaki legalább akkora hittel rendelkezik, mint egy mustármag, képes lehet a hegyeket is elmozdítani.
 

jan
27

Két cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, mindkettő tudományos, és a Magyar Orvos lapban jelent meg. Az egyik a homeopátia magyarországi története - tanulságos, főleg az, hogy nem ez a mostani az első támadás, és ellehetetlenítési kísérlet a 200 év alatt...A másik: hitek és tévhitek a homeopátiáról, ugyanebből a lapból......Ha érvekre van szükség...

http://www.weborvos.hu/adat/files/avera/mo3637.pdf

http://www.weborvos.hu/adat/files/2010/mo3739uj.pdf


dec
30

Na, ennyit a disznókról. És hol maradnak az újévi fogadalmak? Ti szoktatok ilyeneket tenni? Most nem a szokásos, nem iszom két hétig (vagy két évig) típusúra gondolok, hanem a komolyra. Hogy holnaptól megváltozom….

Van egy virág, az Arnica. A testi-lelki sebek gyógyszere, homeopátiásan.  Erről hallottam egy mesét.

A bibliai példabeszéd, hogy, ha megütnek, tartsd oda a másik arcodat is, másképp is értelmezhető. Akkoriban ki ütötte meg a lázadókat, mint amilyen Jézus is volt? Római katonák. Ha visszaütsz, a római jog alapján ítélnek el….Ha csendben maradsz, ésszel, túlélsz. Ez a mondás valódi lényege.

Azok az emberek, akiknek Arnicára van szükségük, hajlamosak mindkét arcukat odatartani. A sebesültek, akik kompenzálnak. Akik túlsegítik az embereket, az örök jófejek, a családok lelkei, de tüskés pikók az emberi kapcsolataikban, mert jééééé, szerethető vagyok?

Akik annyira félnek, hogy nem szeretik őket, hogy 200 százalékon teljesítenek.

Állítólag ebben az országban ezt a szert a felhőkből kéne szórni……

Szóval, ha magadra ismertél, Arnica. Ez a hegyi virág, aki egész életében attól parázik, hogy valami hülye bárány lelegeli….

És itt  a kukoricafelfújt… Nigella Lawson, aki elég nő ahhoz, hogy jót főzzön. Boldog Új Évet!
 


dec
23

 

Ilyenkor az ember próbál egy kicsit másképp létezni, mint egyébként. Tehát, ne olvassunk blogokat. (és ne is írjunk) Legalább sok vicces történet marad jövő hétre, amikor a buli ideje jön.
Az alábbi link még holnapig érvényes, arról szól, hogyan lehet ajándékfronton menteni a menthetőt, utolsó pillanatban.
 
Boldog karácsonyt Mindenkinek!
 

dec
16

Az orrfújás alatt az orrüregben tízszer nagyobb a nyomás, mint egy egyszerű orrszívás alatt. Ilyenkor az aerosol hatás beporolasztja a váladékot az arcüregekbe. Az arcüregek anatómiája még a négy lábon járáshoz alakult ki, olyan, mint a kuktafazék, csak akkor ürül, ha tele van váladékkal, mert a kivezető nyílás a tetején van. Egy masszív megfázásnál kb. 45 alkalommal fújunk orrot naponta. Ha egyszerre fújjuk ki mindkét orrlyukat, akkor a nyomáskülönbség vákuumot alakít ki, és ezzel kb. egy milliliternyi váladékot beküldünk a melléküregbe is. Ezek a vírusok, vagy bacik ott vígan szaporodni kezdenek… Ezért az egyik orrüreget mindig be kell fogni (az orrjáratok nagyon trükkösen kommunikálnak egymással) ha orrot fújunk, és a váladékot lazítani kell sok ivással, gőzöléssel. A forró gőz az arcüregeket is fertőtleníti.

És még egy gusztustalan adat: az orr normál esetben is legalább egy liter váladékot termel naponta…… És ezt megisszuk!

 


Homeomami

Homeomamiak a gyerekek neveztek el a környezetemben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, szeretném az érdekesebbeket hétről-hétre megosztani Veletek. Betegségekről, lélekről, homeopátiáról - nem hagyományos módon. tovább

Közösség, csatlakozz

Csatlakozz a homeopatia.info.hu Facebook közösséghez!

Homeopatia.info.hu

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

2012 dimenziovaltas (1) abortusz (1) aerosol (1) afta (1) agresszió (1) akcióterv (1) alakti (1) alkalmazkodás (1) alkat (1) alkati (1) alkati kezelés (1) alkohol (1) allergén (1) allergia (6) allergiaszezon (1) álmatlanság (1) álmodozás (1) álmok (1) alvásigény (1) androgün (2) antibiotikum (1) antigén (1) antitest (1) antitestek (1) anya (1) anyagi (1) anyaméh (1) anyaság (2) apis (1) aranyér (1) aranyér kezelése (1) arcüreg (2) arcüreggyulladás (1) arcüregöblítés (1) arnica (1) aroma (1) aromaolajak (1) aromaterápia (1) autoimmun betegségek (1) baba (2) babits mihály (1) bacilus (1) baktérium (2) bánat (2) baráti (1) bazsarózsa (1) beck (1) belek (1) belladonna (1) bemutatkozás (1) berepedezett bőr (1) béta endorfin (1) betegség (2) betegségek táplálkozás (1) biofarm (1) biokémia (1) biokozmetikumok (1) biotechnológia (1) birtoklás (1) bizonyítéka (1) bogyók (1) böjt (1) boldog (1) boldogság (10) boldogsághormon (1) bor (3) borászat (1) borax (1) bőrbetegségek (1) bőrkeményedés (1) borotva (1) candida (1) candida albicans (1) cantharis (1) chelitis (1) ciklus (2) Címkék (4) ciszta (1) család (6) családalapítás (1) családállítás (4) családi (2) csalódás (2) csapda (1) Csernus (1) csigolya (1) csilipaprika (1) csípés (1) csípő (1) csók (4) csokoládé (1) csókolózás (2) csont (1) csontkovács (1) csontritkulás (1) csontvelő (1) depresszió (1) dimenzióváltás (1) dns (1) don (1) döntés (1) dopamin (3) dulcam (1) echinacea (1) egeszség (1) egészség (29) egészségügy (1) einstein (1) ekcéma (2) élet (1) életerő (1) életmód genetikai (1) elhidegülés (1) élmény (2) elsősegély (1) elvakart csípés (1) elvárás (1) emberi (1) emésztés (1) emésztőszervek (1) energia (1) epigenetika (2) erekciószavar (1) érintés (2) érintéshiányos (2) érzékelés (1) érzelem (7) érzelmek (5) érzések (1) étrend (1) evolúció (1) facebook (1) fejfájás (2) félelem (1) félelem terhesség alatt (1) felelősségteljes (1) feleség (1) félhat (1) félrelépés (2) fényvédő (1) fenyves márk (1) férfi (1) férfiak (1) férfias nő (1) férfi klimax (1) férj (1) feromon (3) fertőtlenítés (1) fertőzés (1) fertőző (1) fertőző betegség (1) festett kép (1) fesztivál (1) feszültség (1) fitoterápia (1) fogadalmak (1) fogamzás (1) fogamzásgátló (1) fogantatás (1) főnök (1) friss csípés (1) fruktóz (1) gargalizálás (1) gén (2) generációs problémák (1) gerinc (1) gerincoszlop (1) gomba (2) gombafertőzés (1) gombaprobléma (1) gombóc (1) gondolat teremtő ereje (1) gyanta (1) gyász (1) gyerek (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekbetegség (1) gyermekbetegségek (1) gyógyítás (1) gyógyító (1) gyógyító vers (1) gyógymasszőr (1) gyógyszer (22) gyógyszerek (8) gyomorégés (1) gyomorfekély (1) gyomorideg (1) gyulladás (1) h1n1 (1) hab (1) háború (1) hang (1) hangulat (1) hányás (1) hányinger (2) has (1) hasmenés (1) haspuffadás (1) használati (1) hatásos (1) hátfájás (2) házasság (2) házastárs (3) hegymászás (1) helyes orrfújás (1) here (1) herpesz (1) herpeszvírus (1) hisztaminózis (1) hobbi (1) hoemopátia (1) holisztikus (2) homeo (20) homeobogyók (1) homeomami (42) homeopata (1) homeopatia (2) homeopátia (48) homeopatia.info.hu (1) homeopátiás (10) homeopátiás segítség (1) homeopátiás szerek (4) homeopátivál gyógyulnak (1) homeosztázis (1) hormon (5) hormonális (1) hormonok (2) humán genom (1) hunor ls magor (1) hűség (1) hüvelybántalmak (1) hüvelyflóra (1) hüvelygomba (2) idegi (1) idegsejt (1) ignatia (1) illóolajok (1) illúziók (1) immunerősítés (1) immunerősítő (1) immunrendszer (4) impotencia (1) india (1) influenza (1) információ (1) inger (1) inhalálás (1) intimgyanta (1) inzulinrezisztencia (1) ízlelés (1) ízület (1) káin ábel (1) kálcium (1) kapcsolat (9) kapcsolatok (1) kaptár (1) karácsony homeomami egészség homeopátia (1) kék folt (1) kémia (1) kezelés (2) kikapcsolás (1) kivonat (1) klór (1) köhögés (1) kommunikáció (7) konfliktus (1) korpa kezelése (1) kötődés (1) közösség (1) krém (2) krónikus betegségek (1) kukoricafelfújt (1) kukta (1) különóra (1) kutatások homeopátia (1) kvantumfizika (1) lámpaláz (1) látásproblémák (1) lázas gyerek (1) lehetőségek (1) lélek (4) lelki (2) leonardo (1) libidó (1) limbikus (1) lombikbébi (1) lombikprogram (1) lourdes (1) lúdtalp (1) lúgos szappan (1) madárinfluenza (1) magzat (1) make up (1) malac (1) másnaposság (1) masszász (1) meditáció (1) megélés (1) megelőzés (1) megismerés (1) méh (1) méhecske (1) méhkirálynő (1) melanin (1) mellfeszülés (1) menstruáció (1) menstruációs (1) menstruációs problémák (1) menstruáció előtti tünetegyüttes (1) méregtelenítés (1) mesterséges megtermékenyítés (1) metakommunikáció (1) metanol (1) méz (1) mezereum (1) mit hall a baba (1) monilia (1) monilia albicans (1) mozart babáknak (1) mozdulatművészet (2) mozgás (1) munka (1) munkahelyi megaláztatás (1) munkahelyi problémák (1) munkamániás (1) muriaticum (1) műszálas bugyi (1) nap (1) napozókrémek (1) nátha (2) natrium (1) nem (2) nemek egyensúlya (2) nemi (1) népi bölcsesség (1) neuropeptid (1) nevetés (1) nigella lawson (1) nikotinmérgezés (1) (3) nőiesség (1) nőies férfi (1) női klimax (1) női testrész (1) nők (2) növényi kivonat (1) nux vomica (1) nyári (1) olaj (1) oltás (1) oltóanyag (1) önbecsülés (2) önbizalom (1) orgazmus (6) orkesztika (1) öröklés (1) öröklődés (1) öröklött betegségek (1) orr (2) orrfújás (2) orrjáratok (1) orrmandula (1) őrület (1) őrült szerelem (1) orvos (1) osteoporozis (1) ösvény (1) ösztrogén (1) ovuláció (1) oxitocin (2) oxytocin (1) pára (1) párkapcsolat (26) parlagfű (1) páros (1) petefészek (1) ph teszt (1) pihenés (1) pihentető alvás (1) pms (1) pöcegödör (1) pollen (2) pollenallergia (1) progeszteron (1) prosztata (1) prosztataduzzanat (1) psziché (1) pszichológia (3) pszichoszomatikus (1) puffadás (1) pulsatilla (1) rák (1) receptor (1) reggeli szex (1) reklám (1) rendszer (1) rezisztencia (1) rezisztens baktériumok (1) rinocéroszbőr (1) rns (1) romantika (1) rovar (2) rovarriasztó (1) salvus víz (1) seb (1) sejtmemória (1) sepsia (1) sérülés (2) simogatás (2) sms (1) soulgasm (1) spiráldinamika (1) sport (1) stressz (7) stresszhormon (1) stresszoldás (1) szabadidő (1) szabályok (1) szag (1) szaglás (1) szaglóreceptor (1) szájszag (1) szakítás (1) számítógép (2) száraznyálkahártya (1) száraz bőr (1) szédülés (1) széklet (1) székrekedés (1) szem (1) személyiség (5) személyiségfejlődés (1) személyiségtípus (1) szemsérülés (1) szer (5) szerek (1) szerelem (14) szerelemhormon (1) szerelmi (3) szerep (1) szerepek (1) szeretet (1) szerotonin (1) szex (14) szexuális (2) szexualitás (2) szív (1) szivárványhártya (1) szkeptikus (1) szkeptikusok (1) szkeptikus társaság (1) szoptatás (1) szőrtelenítő (1) szulfit (1) szúnyog (1) szúnyogrisztó (1) t (1) tanácsadás (1) tapasztalat (1) táplálkozás (2) tehenek homeopátia (1) tejsav (1) tejsavas irrigálás (1) térdproblémák (1) teremtés (1) teremtő szex (1) terhesség (2) terhességi teszt (1) termékenység (1) természet (1) természetes antidepresszáns (1) természetes gyógymód aranyérre (1) természetgyógyász (1) test (1) testbeszéd (5) testi (2) testkép (2) testolaj (1) testünk (1) testünk másképp (32) tesztoszteron (2) tippek (1) torka (1) torokban (1) torokgyulladás (1) tudatalatti (1) tudati fejlődés (1) tudományos (1) tudósok (1) tükör által homályosan (1) tüsszentés (1) újévi (1) uszoda (1) útmutató (1) üzenet (1) vágás (1) vágyak (1) vágyfokozó (1) válás (1) vashiány (1) vastag bőr (1) verbális (1) vércukor (1) virágpor (1) vírus (2) viszketés (1) viszonyok (1) vizelési problémák (1) vizsgadrukk (1) vörösbor (1) zaklatás (1) zavarok (1) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása