Régen, ha valaki el akart a megvilágosodásig
jutni, elment remetének és mohát evett két évig. Manapság a párkapcsolat jelenti azt a területet, ahol köszönhetünk időről –időre minden bennünk élő angyalnak és ördögnek. Személyes kapcsolataink már nem biztonságos parkolópályát jelentenek, hanem egy nagy, életünket is befolyásoló Nintendot, ahol mindig új és új válaszút elé kerülünk.
Amikor az ember kimondja az igent, azt hiszi révbe ért. Párt talált, minden problémája megoldódott. Pedig a párkapcsolatban éléssel csak elkezdődik személyiségünk újabb bonyolult evolúciós adaptációs folyamata. A történelem folyamán soha nem akartak ennyi mindenre megoldást találni a egyedül a párkapcsolattal. Manapság a házasság keretei közé, melyeket azonban már nem támogat olyan mértékű erkölcsi közmegegyezés, mint régen, azaz az intézmény ingatag, könnyű a válás, betesszük a romantikát, a jó életet, a szenvedélyes szexet és a kiegyensúlyozott családmodellt is. Mit vár el egy nő egy férfitól? Legyen költő, érzékeny, romantikus társ, emellett vad és szenvedélyes szerető, keressen elég pénzt, pakolja el a ruháit maga után, tudjon pelenkát cserélni és legyen türelmes, szerető apa. Persze viszont is magasra teszik a lécet: nézz úgy ki, mint egy huszonéves, bár szültél több gyereket, ha ez nem megy, izgulj, mert teljesen elfogadott dolog a társadalomban, hogy egy középkorú férfi új életet kezd egy húsz évvel fiatalabb nővel, légy szexistennő és konyhatündér, intelligens társaság, és az sem baj, ha pénzt is keresel. És persze csodálatosan megértő fáradhatatlan anya, hiszen erre vagy kódolva genetikailag.
A párkapcsolatig életünk és személyiségünk az alkalmazkodás jegyében fejlődik. Már gyerekkorban észleljük, mi az, ami idegesíti bennünk a szüleinket. Ezért kialakítunk egy B személyiséget, és megnézzük, hogy funkcionál a családban. Addig próbálkozunk, amíg az eredmény, a választott identitás megfelelő lesz. Ne okozzunk csalódást, és a csalódással fájdalmat. Miért tesszük ezt? Mert kisgyermek korunkban feltétel nélkül szeretjük anyánkat és apánkat. Aztán a kamaszkorban, mikor az alárendelt szerepből mellérendeltbe pozicionáljuk magunkat, eredeti genetikus modelljeinket kezdjük megvalósítani. Van, aki elkerülő marad, van, aki támadó lesz, más lázad, vagy alkalmazkodik. És ez merőben új helyzetet és konfliktusokat teremt családon belül, amelynek a vége a leválás.
Ugyanez igaz a párkapcsolatokra is. A szenvedély, a szerelem időszakában bármit megteszel, hogy tündérmesében érezd magad. Azzá válsz, akit a másik látni akar. Vagy más megfogalmazással, mivel a szerelemben a másikra azt vetítjük ki, ami a magunk eszményített elképzelése, ennek próbálunk megfelelni. És ez érdekes folyamat, hiszen általában azt keressük egy emberben, ami belőlünk hiányzik, vagy ami kiegészíti a tulajdonságainkat. Tényleg igaz, hogy a békából herceg lesz egy csók hatására. Tudatosan erősíted magadban azt a részt, ami vonzó a másik számára, és megpróbálod elnyomni azt, ami nem szimpatikus. Ha elsöprő az érzelem, és gyors a döntés, előfordulhat, hogy összeköti az életét Jancsi C személyisége Juliska B személyiségével, azaz páncél a páncéllal, vagy jelmez a jelmezzel.
A régi időben a házasságokat a szülők intézték, a romantikus érzelem nem játszott szerepet a döntésben. Az igen, hogy a vagyon gyarapodjon, a gyerekek azonos szociális környezetben nőjenek fel, társadalmi státuszuk megfelelő legyen. Ezért gazdagodott a világirodalom olyan sok tragikus szerelmi történettel. A házasság intézménye társadalmilag is erősen támogatott volt, lehetett szeretőt tartani, bordélyba járni diszkréten, azonban válni nem. Az arisztokrata családokban a vérfrissítésről gyakran a lovászfiú gondoskodott. A társadalmi normák és elvárások tették az intézményt működőképessé. Kevesebb volt a kötelesség is, a gyerekek körüli teendők és a házimunka egy bizonyos szinten felül megoszlott, vagy alkalmazottak segítettek, vagy idősebb egyedülálló női családtagok, mert a generációk együtt éltek. A férfiak fizetése elegendő volt a család eltartására.
Térjünk vissza Jancsihoz és Juliskához. Elkezdik közös életüket, egy idő után a kezdő szenvedély megkopik. Adaptálódnak egymáshoz, de már nem a tetszeni vágyás okán, hanem mellérendelt szerepben, egyéni normáik szerint. A dologban már nincs feltétel nélküli szeretet, viszont annál több elvárás, a Te az enyém vagy jogán. Jancsi megismeri Juliska A személyiségét, Juliska Jancsi B személyiségét, ami lehet, hogy nem olyan vonzó, mint amit a szenvedély időszakában mutattak egymásnak. És természetesen birtokviszonyban vannak, tehát Jancsinak kötelessége eltartani Juliskát, Juliskának kedvesnek lennie Jancsihoz, stb. Fáj, ha valamit nem kapunk meg, és ez könnyen frusztrációvá alakul. Mégis csak ez a fájdalom mutathat rá, hogy milyenek a valódi igényeim. Itt az egyetlen megoldás, ha visszatalálunk eredeti önmagunkhoz, és megpróbáljuk ezt egyeztetni a másikkal. Nem könnyű, mert meg kell hozzá nyílni, ami a legnehezebb feladat. Mert rettegünk az elhagyatástól és az elutasítástól. Ha a sebek ellen kérget növesztünk, az az érzéketlenség stratégiája. De ez nem a fejlődés útja, hanem egy túlélési modell, ami a dominancia-elnyomás irányba viszi a kapcsolatot, attól függően, ki bírja jobban idegekkel, hosszútávon.
Abban látom a túlélés és a fejlődés lehetőségét, hogy nem ragaszkodunk régi, idejétmúlt ábrándjainkhoz, örökölt életbölcsességekhez, kiegyenlítő identitásainkhoz, ha nincs közük a valóságunkhoz. Ha sok a páncél, az annak a jele: úgy gondolom, a puszta énem nem érdemli meg, hogy szeressék.
Inkább használjuk a konfliktust arra, hogy felébredjünk, és kihozzuk magunkból a felismerés, az együttérzés és a humor képességét, lebontsuk a mesterséges én határait. Így a viszonyaink úttá alakulnak. A párkapcsolat hullámzik, minden nap más és más. De a párkapcsolat ilyen dinamikája saját személyiségünkre is igaz. Lehetünk más emberek egyik nap, mint voltunk előzőleg, és okozhatunk zavart a kapcsolatainkban ezzel a változással. Főleg ha az elvárások nem veszik a személyiség dinamikáját figyelembe.
Tanács. Amikor sorolod a társad rossz tulajdonságait, mutass rá ujjal. Majd nézz rá a kezedre, és vedd észre, hogy a kinyújtott mutatóujjad alatti három ujj magad felé mutat.
És van egyéb gond is.
Nagyon ritka, hogy valaki azt a multifunkcionális feladatkört, amit egy házasságba manapság beletuszkolunk, tökéletes minőségben hozza egy életen át. Ezért azokon a területeken, ahol nincs meg az összhang, megjelenik a rendszerben a harmadik. Romantikára, megértésre vágysz? Előbb utóbb találsz magadnak magányos romantikus partnert, ez lehet chatpartner, barát, szerető, attól függ. Más elbírálás alá esik magunkban a lelki és a testi kapcsolat, előbbi teljesen ok, az utóbbihoz kapcsolódik a legtöbb bűntudat, ezt hívják magcsalásnak. A test üzeneteivel mindig szembeállítjuk a „mi helyes” normarendszerét. Tévedés azt gondolni, hogy nem lehet több embert szeretni egyszerre. Lehetne, bár legtöbbször nem sikerül. Mert a birtokos rag rákerül az összes szereplőre. És ilyenkor nem egy, hanem két párkapcsolatban élsz, párhuzamosan, és mindkét kapcsolat válaszutakat, kérdéseket nyit meg előtted. Az, hogy ezt hogyan használod, a Te döntésed.
És egy idézet a végére: „sebezhetők vagyunk, de nem törékenyek”. Csak az idióta filmek és a személyes fejlődést hirdető álezo mozgalmak hirdetik, hogy van megoldása minden problémának, ami felmerülhet két ember között. Tanuljunk meg arra koncentrálni, ahol egységben lehetünk, és ne próbáljuk meg lehetetlen elvárásokkal megtölteni a párkapcsolatnak nevezett keretet.
Olvassátok el Jorge Bucay: Nyitott szemmel szeretni című könyvét….
